Persze csak ha hihetünk a babonáknak.

Vannak olyan esküvői szokások, amelyek évszázadok óta tartják magukat, míg mások feledésbe merültek és újak jöttek helyettük. A rossz óment jelentő szokások egy részét még ma is igyekszünk elkerülni, nehogy ezen múljon a házasság sikere.

Tudtad, hogy az alábbi dolgok balszerencsét hoznak?

1. Szombaton házasodni

Nos, a hét legnépszerűbb napja az esküvők körében… Egy angol hagyomány szerint viszont balszerencsét jelent a házasulandóknak. Ráadásul a május hónap és a tizenharmadika sem jelent sok jót. Szegény fiatalok, marad még lehetőségük egybekelni?!

2. Leejteni a gyűrűt a ceremónia alatt

A fogadalomtétel alatt leejtett ékszer halált jelent annak, aki leejti, legyen az anyakönyvvezető, gyűrűfelelős, vagy akár az ifjú pár egyik tagja.

3. A férjezett nevedet használni az esküvő előtt

Légy türelmes, akkor használd a nevedet, amikor valóban bejegyzésre kerül. Állítólag nem lesz esküvő, ha már előtte  házasként tekintesz magadra.

4. Kést kapni nászajándékba

Tudjuk, hogy a praktikus dolgoknak mindenki örül, de muszáj elmondanunk, hogy az éles tárgyak a hiedelem szerint kettévágnak mindent, így a házasságot is.

5. Órát kapni ajándékba

A kínai kultúrában a nászajándékba kapott óra balszerencsét jelent, ugyanis a szó (óra, mandarinul) egyben a véget is jelenti.

6. A ceremónia előtt látni a menyasszonyt

Manapság erre kevesebben vigyáznak, de amikor még az előre elrendezett házasságok voltak szokásban, az volt az elvárás, hogy a menyasszony és a vőlegény ne lássa egymást a ceremónia előtt. Nehogy valamelyik meggondolja magát.

7. A bazsarózsa szégyent fejez ki

Igen népszerű ez a szép virág a menyasszonyi csokorban, de nem árt tudni, hogy bizonyos kultúrákban a szégyent jelképezi, ami finoman szólva, nem jó kezdet egy házassághoz.

8. A sárga rózsa pedig irigységet szimbolizál

A viktoriánus korban a virágnyelvre óriási figyelmet fordítottak. Minden virág jelentett valamit, a napsárga virágokat pedig a zöldszemű szörnnyel azonosították.

9. Gyöngyékszerek

Sokan viselnek apró gyöngyékszert, vagy nyakláncot az esküvőn, de néhányan úgy vélik, hogy ezek a jövőbeli könnyeket jelentik a frigyben.

10. Rossz színt viselni

Egy régi angol gyerekmondóka szerint a piros, sárga, zöld, pink, szürke és fekete rossz dolgokat hoznak a házasságba. A piros egyenesen azt jelenti, hogy azt kívánod majd, bárcsak inkább halott lennél.

11. Saját magad által varrt ruhában menni

Az egyre népszerűbbé váló DIY esküvőkön bizonyára sok pénzt lehet a ruha varrásával megspórolni, de a hiedelem szerint minden egyes öltéssel egy könnycseppel fizetsz majd a házasságod során.

12. Ceremónia előtt viselni a ruhát

Manapság a menyasszonyok szívesen viselik a szettet főpróbaként itt-ott, de a ruhát, a cipőt, a fátylat korábban hordani szívfájdalmat és tragédiát jelez előre.

13. Ha apáca vagy szerzetes keresztezi az utadat

Állítólag, ha a menyasszony apácát vagy szerzetest lát, miközben az esküvőjére igyekszik, elátkozott élet vár rá.

14. Kismamát látni

Régen, ha az esküvő előtt a menyasszonyi házba terhes nő lépett, az rossz ómennek számított … ami ma már nem sok jelentőséggel bír, és nem is értjük igazán. Arról nem beszélve, hogy sokan maguk is állapotosan állnak az oltár elé.

Forrás: HouseBeautiful