A bemutatásra kerülő templomok között vannak, amelyek sok-sok évszázaddal ezelőtt épültek, míg mások a modern építészet remekei.

Évtizedekbe, esetenként évszázadokba is beletelt, míg egyik-másik megvalósulhatott, megint mások mindössze pár év alatt felépültek azt követően, hogy a tervek először megszülettek az építész fejében. Egy valamiben azonban mégis megegyeznek ezek a kivételes épületek: valamennyi olyan, a maga nemében egyedülálló építészeti gyöngyszem, amelyre vallási nézettől függetlenül emberek milliói kíváncsiak szerte a világból.

Következzen tehát összeállításunk olyan rendkívüli helyekről, amelyeket bármelyik világjáró örömmel tűzne ki következő útcélul.

1. A milánói dóm, Olaszország

A legnagyobb gótikus katedrális, és a második legnagyobb katolikus egyházi építmény a világon. Közel hat évszázadig tartott, míg végleges formájában teljesen elkészült.

25 egyedülálló templom sameskiesabove

2. Paro Taktsang, Paro-völgy, Bhután

Ez a buddhista szentély 3100 méteres magasságban egy szikla peremén fekszik. A helyi legenda szerint egy indiai guru tigrisháton érkezett a sziklára. A “Taktsang” szó jelentése: “tigrisfészek”.

25 egyedülálló templom Arian Zwegers

3. Sheikh Zayed Nagy Mecset, Abu Dhabi, Egyesült Arab Emírségek

Ez a mecset akár 4 ezer hívőnek is könnyedén helyt ad. 82, marokkói stílusú kupolája és ezer oszlopa van; valamennyit fehér márvány és féldrágakövek díszítik. A fő imacsarnok padlóját a világ legnagyobb kézi csomózású szőnyege borítja.

25 egyedülálló templom JeanPhilippeG

4. Hallgrímskirkja templom, Reykjavík, Izland

Ez az evangélikus templom Izland legnagyobb temploma, és a hatodik legmagasabb építmény az egész országban. Reykjavík szívében található, és a város bármelyik pontjáról látható.

25 egyedülálló templom Andrés Nieto Porras

5. A Lótusz templom, Újdelhi, India

Az indiai emberek számára a lótusz a tisztaságot és a békét jelképezi. Az Újdelhiben található Lótusz templom a világ egyik leglátogatottabb épülete.

25 egyedülálló templom Arian Zwegers

6. Las Lajas bazilika, Narino, Kolumbia

A neogótikus bazilika a Guaitara folyón épült 40 méter magas hídon áll. Két ferences vallási közösség, egy kolumbiai és egy ecuadori gondozása alatt áll a hely, így szimbolizálva a két dél-amerikai nép közötti békét és egységet.

25 egyedülálló templom Andrew White

7. A Kamppi kápolna, Helsinki, Finnország

A “csend kápolnájaként” is ismert épületet úgy tervezték, hogy oda bárki, függetlenül vallási és politikai nézeteitől, betérhessen, ha szükségét érzi egy percnyi csendnek és nyugalomnak. Rendszeres istentiszteleteket sem tartanak itt, így bármikor bárki menedéket találhat itt, a város legforgalmasabb pontján, hogy egy környezetbarát épületben töltsön el néhány békés pillanatot.

25 egyedülálló templom Liz Waytkus

8. Angkor Wat, Siem Reap tartomány, Kambodzsa

Az Angkor Wat kifejezés jelentése: “templomok városa.” Valóban, ez a templomkomplexum egy egész várost alkot és a legnagyobb vallási emlékmű a világon, amelynek alapterülete 1 626 000 négyzetméter. Hindu templomként került kialakításra a Khmer Birodalom idején, majd fokozatosan buddhista templommá alakították át.

25 egyedülálló templom Jacques Beaulieu

9. Mária Mennybemenetele (Nagyboldogasszony) templom, Bled-sziget, Szlovénia

A templom Szlovénia egyetlen szigetén található. Aki be szeretne jutni, annak csónakot kell bérelnie, majd felgyalogolni a templomhoz vezető 99 kő lépcsőfokon.

25 egyedülálló templom Dave Gunn

10. Kadét kápolna, Egyesült Államok Légierő Egyeteme, Colorado, USA

Ez az egyedülálló kápolna a modern építészet klasszikus példája. A kápolnát úgy tervezték, hogy több vallási csoportoknak és felekezetnek is helyet tudjon adni. Így protestáns, katolikus, zsidó, buddhista és iszlám istentiszteletet is lehet itt tartani egyszerre. Minden kápolna saját bejárattal rendelkezik.

25 egyedülálló templom Jimmy Emerson

11. Paoay templom, Ilocos Norte, Fülöp-szigetek

A templom nagyszerű példája a spanyol gyarmatok barokk építészetének.

25 egyedülálló templom Ilocos Norte

12. Szent Patrik-székesegyház, Melbourne, Ausztrália

A Szent Patrik-székesegyház a legmagasabb és legnagyobb egyházi építmény Ausztráliában.

25 egyedülálló templom mayme

13. Zöld templom, Buenos Aires, Argentína

A katolikus plébániatemplom, más néven az “Olajfák kertje”, egyike a világ legérdekesebb egyházi helyeinek, köszönhetően az épület egész homlokzatát borító borostyánnak.

25 egyedülálló templom Magda Paladino

14. LDS templom, San Diego, Kalifornia, USA

Az egész épület külső borítása fehér márvány stukkó, ami vakítóan csillogó külsőt kölcsönöz az épületnek; a fehér szín hagyományosan a tisztaságot jelképezi. Turisták és látogatók nem léphetnek be a templomba.

25 egyedülálló templom Alejandro C

15. Kristály Mecset, Kuala Terengganu, Malajzia

A mecset egy mesterséges szigeten található. Az épület szerkezetét acél, üveg és kristály alkotja.

25 egyedülálló templom Wan Taquddin

16. Holland Református Templom, Graaff-Reinet, Dél-Afrika

A templom a város központjában található, és már a negyedik egyházi épület ugyanazon a helyen. Az egyik legszebb példája Dél-Afrikában a korai gótikus építészetnek.

25 egyedülálló templom Clive Reid

17. Taung Kalat kolostor, Mianmar (Burma)

A buddhista kolostor 735 méteres tengerszint feletti magasságban, a Popa-hegy csúcsán található. 777 lépcsőfok vezet fel az épülethez, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a környező tájra, beleértve a Popa-hegyet és Bagan városát.

25 egyedülálló templom Vic vic

18. Vaszilij Blazsennij-székesegyház, Moszkva, Oroszország

A székesegyház a 16. században, Rettegett Iván utasítására épült. A legenda szerint az uralkodó megvakíttatta az építészt és építőket, hogy a remekművet sehol máshol a világon ne tudják újra felépíteni.

25 egyedülálló templom Kate Brady

19. Borgund Stave Templom, Laerdal, Norvégia

A templom valamikor 1180 és 1250 között épült. Az egyik legismertebb ősi fatemplom Norvégiában.

25 egyedülálló templom Jonathan

20. Wat Arun, Bangkok, Thaiföld

A templom neve a hindu isten, Aruna nevéből ered, akit a felkelő napként ábrázoltak. A Wat Arun fő tornya mintegy 90 méter magas, és teljes egészében színes porcelán borítja.

25 egyedülálló templom Bertrand Duperrin

21. La Sagrada Familia, Barcelona, Spanyolország

A grandiózus római katolikus templomot Antoni Gaudí spanyol építész tervezte, az építkezés 1882-ben kezdődött adományokból. A bazilika napjainkban Barcelona leghíresebb és leglátogatottabb látnivalója, legnagyobb turisztikai vonzereje. Az összetett kőfaragó technológia miatt az egyház várhatóan csak 2026-ban készül el teljesen.

25 egyedülálló templom Enrique Freire

22. Az átlátszó templom, Limburg, Belgium

A 10 méter magas templom 2011-ben épült 2000 db 100 rétegű acéloszlopból. Különlegessége, hogy teljesen beleolvad a tájba. A templom más és más látványt nyújt attól függően, hogy az odalátogatók milyen szögből nézik. Bizonyos távolságból szemlélve olyan, mintha a templom a föld felett lebegne.

25 egyedülálló templom Tom Davidson

23. Hagia Szophia, Isztambul, Törökország

A Hagia Szophia egy egykori görög ortodox keresztény patriarchális bazilika. 1453-tól birodalmi mecsetként szolgált, 1935-ben pedig múzeumként nyitotta meg újra a kapuit.

25 egyedülálló templom Pierre Metivier

24. Szent Anna-templom, Vilnius, Litvánia

A Szent Anna-templom a gótikus építészeti stílus remeke. Napjainkban Vilnius egyik legjelentősebb turisztikai vonzereje.

25 egyedülálló templom Beth

25. Candi Prambanan, Közép-Jáva, Indonézia

A legnagyobb hindu templomkomplexum Indonéziában, és az egyik legnagyobb Délkelet-Ázsiában. A komplexum központi épülete 47 méter magas. Évente több millió turista keresi fel a hagyományos hindu templomépítészet e remekét.

25 egyedülálló templom Julien