A népi gyógyászatból jól ismert csalánról sokan tudják, hogy teaként fogyasztva jótékony hatást fejt ki szervezetünkre. Arra azonban már valószínűleg kevesen gondolnak, hogy különféle ételeket készítsenek belőle. Pedig erre is kitűnően alkalmas. Az alábbiakban a csalán ilyen jellegű felhasználási lehetőségeiből válogattunk:

Mielőtt bármilyen módon csalánt fogyasztanánk, győződjünk meg arról, hogy biztosan azt szedtünk e, valamint hogy teljesen tiszta és egészséges példányok kerüljenek az asztalra. Ételkészítéshez továbbá érdemes tavasszal gyűjteni és ekkor is a növény friss, zsenge hajtásait, hiszen ezeknek a legjobb az íze.

1. A fokhagymás csalánkrémlevest szerecsendió teszi még izgalmasabbá.

A csalánon kívül burgonyára, tejre, némi olajra lesz szükségünk hozzá, valamint fokhagymára, szerecsendióra, borsra és sóra.

Fotó: learningherbs/Instagram

Hogy pontosan hogyan készül, itt olvasható: kaldeneker.hu

2. A csalánfőzelék fogyasztható önmagában, vagy akár feltéttel is.

Többféleképp is készíthető – kezdhetünk rántással, vagy sűríthetjük lisztszórással. Az alábbi recept spenóthoz hasonlóan készít belőle főzeléket, ízét leginkább a fokhagyma határozza meg.

Fotó: lellu.u/Instagram

Hozzávalók:

  • egy nagy csokor csalánlevél
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2,5 dl tejszín
  • 1 evőkanálnyi liszt
  • bors
  • olaj vagy vaj

Így készül:

A forró vízben alaposan (és óvatosan, mert ha csípnek) megmossuk, majd felaprítjuk a csalánleveleket. Olajon vagy vajon megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát, majd hozzájuk adjuk a csalánt. Megpároljuk, és ezt követően egy kevés vízzel – éppen annyival, hogy ellepje – felöntjük. A lisztből és a tejszínből habarást készítünk és ezzel sűrítjük a csalánt. Sózzuk, borsozzuk. Feltéttel (tükörtojás, főtt tojás, sült virsli, fasírt stb.) tálaljuk.

3. Csalánpesto könnyed feltét tésztára vagy pirítósra.

Bár a pesto eredetileg alapvetően bazsalikom felhasználásával készült, manapság már igen sokféle zöldséget használnak hozzá. Így már talán nem is (nagyon) lepődünk meg azon, hogy akár csalán is lehet az egyik fő összetevője.

Fotó: mountainroseherbs/Instagram

A csalánpesto íze leginkább úgy jellemezhető, hogy nagyon “zöld”. Ahogyan általánosságban a többi csalánból készült étel esetében, úgy a pestohoz is friss, zsenge hajtásokat használjunk.

Hozzávalók 1 kisebb üvegnyihez:

  • 2-3 csokornyi csalán
  • 2 evőkanál pirított fenyőmag
  • 2 evőkanál reszelt keménysajt
  • 3 gerezd zúzottt fokhagyma
  • olívaolaj

Így készül:

A frissen szedett csalánt leöblítjük, ezt követően forrásban lévő sós vízbe dobjuk és 90 másodpercig forraljuk. Ezután jeges vízbe mártjuk, majd szűrőn lecsöpögtetjük és tiszta konyharuhával a maradék vizet is leitatjuk. Éles késsel egészen apróra vágjuk.

A csalánt és a fenyőmagot mozsárba tesszük és finoman összezúzzuk. A pesto elkészítéséhez használhatunk robotgépet is, ebben az esetben pulzáló módra állítsuk. Rövid keverést-zúzást követően az olívaolaj kivételével tegyük a mozsárba vagy a tálba a többi hozzávalót is és addig aprítsuk, zúzzuk, keverjük, míg a számunkra megfelelő (rusztikusabb vagy simább) állagú és textúrájú nem lesz. Végül adjuk a masszához az olajat és keverjük el benne alaposan.

A kész pestót üvegben, hűtőszekrényben tároljuk. Fogyaszthatjuk tésztákhoz feltétként, halakhoz, illetve szárnyashoz vagy egyszerűen pirítósra kenve.

+1 A csalándzsem vagy -zselé sokoldalúan felhasználható.

Egyaránt ajánlható édes valamint sós ételek mellé. Kiválóan alkalmas húsokhoz – kiváltképp sertés- vagy báránysülthöz -, de akár kecskesajthoz is kínálhatjuk.

Fotó: lemeadowspantry/Instagram

Hozzávalók:

  • 35 dkg csalánhajtás
  • 50 dkg cukor
  • 1/2 liter víz
  • 1 evőkanál friss reszelt gyömbér
  • 1 citrom
  • pektin

Így készül:

A csalán hajtásairól szedjük le a leveleket és alaposan mossuk meg (vigyázzunk, csípnek). Helyezzük őket egy lábasba, adjuk hozzájuk a cukrot, a citrom levét, egy keveset a héjából és a gyömbért, majd öntsük fel vízzel. Óvatosan keverjük át, majd közepes lángon az egészet forraljuk fel. Pár perc forrást követően vegyük le az edényt a tűzhelyről és 12 órán át pihentessük. Miután letelt a 12 óra, szűrjük le. A visszamaradt folyadékot felforraljuk és a leírásának megfelelően előkészített pektint adjuk a már majdnem kész dzsemhez. Forraljuk újabb 5 percig. Töltsük tiszta üvegekbe és fogyasztásig tároljuk hűvös helyen.

Forrás: honest-food.net, www.jam-making.com és kaldeneker.hu