Enyhítsünk a tüneteken.

Ősz: vannak, akik imádják a színes évszakot, mások viszont rettegnek tőle, mert éppen ekkor jut tetőfokára a szezonális allergiájuk. Ilyenkor ontja a pollent például a parlagfű, akár egészen októberig megkeserítheti az életünket. Több száz kilométerre is elrepülhet a virágpora, még az sem segít, ha a közelünkben éppen nincs gyomos terület.

Mit tehetünk, hogy könnyebben vészeljük át ezeket a heteket?

1. Kerüljük el a bűnös pollent.

A pollenszórás csúcsidőszakában maradjunk zárt ajtók és ablakok mögött. Ez tipikusan a késő reggel és a nap közepe szokott lenni. Kísérjük figyelemmel a pollennaptárt, amikor a „mi allergénünk” tobzódik, ne tervezzünk sétát, kirándulást.

2. Ne vigyük be a pollent a lakásba.

A szakemberek ajánlása szerint mielőtt lefeküdnénk, mossunk hajat és zuhanyozzunk le minden nap, hogy minél kevesebb pollent szórjunk szét a lakásban. A lepedőt, ágyneműt magasabb hőfokon mossuk hetente. Amikor kintről bejövünk, váltsunk ruhát, és az előzőt tegyük rögtön a szennyesbe – mossuk ki minél hamarabb! Amikor kinn tartózkodunk, viseljünk napszemüveget és kalapot vagy sapkát, hogy minél kevesebb pollen tapadjon a szemünkre, hajunkra. Lehetőleg kerüljük a kertben élő állatokkal való érintkezést!

3. Enyhítsük a tüneteket.

Az allergia leggyakrabban tüsszögést, orrfolyást, viszketést, könnyezést eredményez. A tünetektől függően használhatunk sprayt, antihisztamint, cseppeket, stb. – szigorúan betartva az előírásokat.

4. Keressük fel az orvost.

Orvosi felügyelettel megelőzhetjük vagy enyhíthetjük az allergiaszezon kínjait. Léteznek olyan allergének, amelyek ellen az immunterápia is megoldást jelenthet, míg mások ellen cseppek, vagy egyéb készítmények hozhatnak enyhülést.

5. Tartsuk tisztán a beltéri levegőt.

Használjunk légkondicionálót a kocsiban és a házban, hogy elkerüljük a pollen belégzését, amennyire csak lehet. A nagy hatékonyságú szűrőket gyakran cseréljük. Gyakran porszívózzunk HEPA szűrős készülékkel.

Forrás: www.mnn.com