Videón a látogatók.

A Bükk viszonylag szegény vízfolyásokban, tavakban, viszont az éltető vízre szükségük lenne az állatoknak. Ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2014-ben hozzákezdett a Kelet-Bükki Tájegységben a kisvizek élőhely rekonstrukciójához, amelynek célja elsősorban a kétéltűek, hüllők életfeltételeinek biztosítása, javítása.

Ezek az állatok ugyanis nem midig találnak megfelelő vizet, gyakran a különböző gőte- és békafajok a feltáró utak keréknyomaiban, tócsákban kénytelenek szaporodni – megpróbálva túlélni.

Most viszont a helyzet javulni fog, ugyanis a répáshutai, a bükkszentkereszti és a kisgyőri községhatárban számos helyen újítottak fel ilyen élőhelyeket. Ezek mindegyike egykoron természetes úton, mélyedésben keletkezett, majd az idők során feliszapolódott dagonyává vált. Ezek a talaj, ágak eltávolítása után komolyabb mennyiségű vizet képesek tárolni, ami pedig napjaink csapadékszegény viszonyai mellett ugyancsak felértékelődik.

A képek tanúsítják, hogy nemcsak az eredeti cél teljesült: gyepi béka, barna-, és zöld varangy, foltos szalamandra, alpesi gőte számos egyede érkezett szaporodni, de feltűnik egy szürke farkas és fekete gólya is – láthatóan ők is örömmel veszik a felújított élőhelyeket birtokba!

Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság