Extra kellékekkel a hátadon.

Amikor a fotós Lainey Morse megkapta első kecskéjét 2014-ben, még nem sejtette, hogy az élete mennyire meg fog változni. Ekkor költözött egy oregoni farmra, hogy valóra váltsa régi álmát, és kecskéket tartson. Azonnal vett is egy párt, akiket Ansel-nek és Adams-nek nevezett el.

2016-ban, miközben válófélben volt, Lainey-t autoimmun betegséggel diagnosztizálták. Ebben a nehéz periódusban minden nap, amikor hazatért, a kecskéivel töltötte az időt. „Számomra ez egyfajta terápia. Amikor körülöttem vannak, nem gondolok semmi másra, csak a kecskékre.” – vallja Lainey.

Ekkor indította el a „Vidám órák kecskékkel” elnevezésű programját, a barátai számára. Egyre gyakrabban panaszkodtak ugyanis arról, hogy milyen stresszes napjuk volt a munkahelyen, és ilyenkor előszeretettel csatlakoztak a kecskés mókához.

Fotó: Lainey Morse

Lainey szülinapi buliknak is helyet adott, így gyűjtve pénzt egy jótékonysági alapítványnak. Egy édesanya, a jógatanárként dolgozó Heather Davis le volt nyűgözve a páratlan panorámától. Megkérte Lainey-t, hogy tarthasson egy jógaórát a farmon. A nő beleegyezett, de a kecskék folyamatosan felmásztak a résztvevőkre. Heather erre csak annyit mondott: szuper.

Egy fotózást is tartottak, ami során Lainey képeket készített Heather-ről, amint a hegyekkel a háttérben jógapozíciókban látható. Egy kiskecske azonban felmászott a nő hátára. A jelenetről fotó készült, amiért az emberek odáig voltak.

Így született meg a kecskés jóga ötlete. Az első órára hamar beteltek a helyek. Lainey el sem hitte. Egyszerűen nem értette, hogy lehet az, hogy az embereknek ekkora igénye van a természetközeli jógára.

Fotó: John Sponauer

Azonban a folyamat nem állt meg itt. Hamarosan mintegy 2000 ember sorakozott a várólistán! Mára pedig az egész világot meghódította a kecskés jóga: az USA legtöbb állama mellett Kanadában, Mexikóban, Európa egyes részein és Ausztráliában is bejelentkezhetünk egy ilyen alkalomra.

Egy résztvevő, John Sponauer úgy véli, hogy élményeket, és nem tárgyakat érdemes venni. Ő maga a kecskefarm közelében lakik, és a Facebook-on figyelt fel a kecskés jógaórákról szóló felhívásra. A résztvevők szerint igazán szórakoztató, hogy a kecskék kíváncsian kukucskálnak az órán.

A kis farmok remek bevételi forrást látnak ebben a lehetőségben, és örömmel csatlakoznak a rendszerhez. A kitaláló Lainey viszont csak olyanokkal hajlandó együtt dolgozni, akik meghagyják a kecskéket kecskéknek, és nem csinálnak belőlük cirkuszi állatot.

A nő szerint egyébként az érdeklődők többségét nem is a jóga, hanem a kecskék vonzzák. Meglepődnek rajta, hogy milyen barátságos, kedves állatok.

A kecskés jógák az extra „kellék” miatt némileg drágábbak, mint a sima jógaórák. Igaz, a pénzünkért nem csak egy relaxáló élményt, de egyfajta állatterápiás leckét is kapunk.

Forrás: countrysidenetwork.com