Az új elmélet sok mindent megmagyaráz.

A kvantummechanika tudománya a rengeteg adat és kísérlet ellenére annyira kemény dió, hogy egyszer a híres fizikus, Richard Feynman is megjegyezte: „Úgy vélem, biztosan ki lehet jelenteni, hogy senki sem érti a kvantummechanikát.” Azok a kísérletek, amelyek a teóriák bizarr következtetéseinek megmagyarázásra irányulnak, alaposan megmozgatják az elmét, és néha igencsak nyakatekert elméleteket szülnek.

És most ismét itt egy új hipotézis, ami a sok, egymással kölcsönhatásba lépő világ’ elmélet elnevezést kapta.

A teória szerint nem csupán léteznek a párhuzamos világok, de azok ráadásul interakcióba is lépnek a mi világunkkal, a kvantumok szintjén. Noha még minden csak spekuláció, az elmélet segíthet végre megmagyarázni néhány bizarr, a kvantummechanikához kötődő következtetést. Az elképzelés szerint minden alternatív történés és jövő valódi, mindegyik egy aktuális, valóságos, párhuzamos világot reprezentál.

A sok világértelmezéssel egyetlen probléma az, hogy alapjaiban instabil, mivel a megfigyeléseket kizárólag a mi világunkban lehet végezni. A párhuzamos világokbéli történéseket csupán elképzelni lehet. Mégis, az elmélet felállítói azt mondják, hogy a párhuzamos világok egymással kapcsolatba lépnek a kvantumok szintjén.

A párhuzamos valóságok ötlete nem újkeletű, 1957 körül jelent meg először.

Howard Wiseman, az ausztráliai Brisbane-ben működő Griffith University fizikusa is az elmélet képviselője. Elmondása szerint minden egyes univerzum tovább ágazik egy csokornyi univerzumra, valahányszor kvantummérést végzünk. Mindenféle lehetőség előfordulhat – az egyik szerint például a meteorit, ami a dinók kihalását okozta, elkerülte a Földet. Más síkon pedig mondjuk Ausztráliát a portugálok gyarmatosították.

A kritikusok természetesen megkérdőjelezik ezeknek a párhuzamos világoknak a realitását, hiszen egyáltalán nem hatnak a mi világunkra, nem befolyásolják azt.

Wiseman és munkatársai szerint azonban létezik egy univerzális kényszerítő erő a közeli (azaz hasonló) világok között, amely arra hat, hogy még inkább különbözővé váljanak.

A végső bizonyítékot persze majd a matematikai számítások fogják jelenteni.

Valóban előrejelzik-e a kvantummechanikai hatásokat matematikailag megfelelően? Még rengeteg számítás vár a kutatókra. Azonban az elmélet még így is nagyon sokat bíz a képzeletre. Arra a kérdésre például, hogy valaha lehetőségünk lesz-e kölcsönhatásba lépni más világokkal, Wiseman bölcsen csak így felel: „Mindez nem része az elméletnek. Azonban az interakciók elképzelése már többé nem puszta fantázia.”

Hogyan nézne ki az életünk, ha több választási lehetőségünk lenne minden döntésnél? Ha nem kellene attól tartanunk, hogy valami véglegesen elindul egy irányba? Ha lehetőségünk lenne a síkok között ugrálni? Talán egyszer választ kaphatunk ezekre a kérdésekre.

Forrás: www.mnn.com