Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznótetemet találtak Heves megyében

Emberre nem veszélyes, de komoly gazdasági károkat okoz.

Az afrikai sertéspestis nem azonos a sertéspestisként emlegetett klasszikus sertéspestissel, emberre nem veszélyes, de a sertéstelepeken komoly károkat okozhat. Éppen ezért, ha felüti a fejét, minél előbb meg kell kezdeni a védekezést a terjedése ellen.

Április 21-én egy, a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén talált vaddisznótetem bizonyult ASP-vel fertőzöttnek. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján az ASP megállapítást nyer, ezt követően a hatóságok minden előírt intézkedést haladéktalanul megtettek. Kijelölték többek között a fertőzött, valamint a fertőzött területen belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. Megtiltották a társas vadászatok lebonyolítását, valamint az egyéni vadászatokat is feltételhez kötötték.

Fontos, hogy a fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznó test vagy azok húsa nem szállítható ki.

A továbbiakban az állategészségügyi hatóság szakemberei elvégzik a fertőzött területen tartott valamennyi házisertés állományban az állatok összeírását is. Ennek során azt is ellenőrizni fogják, hogy a sertéseket olyan módon tartják-e, amely megakadályozza a vaddisznókkal való érintkezést.

További fontos előírás, hogy a fertőzött területen található állattartó helyekről az Európai Unió más tagállamaiba vagy ún. harmadik országba nem lehet sertést szállítani, emellett egyéb esetekben is az állategészségügyi hatóság előzetes engedélyéhez kötött a kiszállítás. A megye teljes területén be kell jelenteni az elhullott vagy beteg sertéseket az észleléstől számított 24 órán belül, és ezeket az egyedeket virológiai vizsgálatnak kell alávetni.

A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben!

Meg kell akadályozni, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek, állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékot („moslékot”) pedig soha ne adjunk a sertéseknek! Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A betegség különös veszélye, hogy nemcsak fertőzött élő sertések, hanem az azokból előállított, a vírust tartalmazó termékek, valamint a vaddisznók mozgása révén is igen gyorsan továbbterjedhet. Ráadásul a vírus környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képessége igen nagy, hónapokig, bizonyos esetekben akár évekig is fertőzőképes marad.

További információ: portal.nebih.gov.hu