A képeket elnézve nehéz elhinni, hogy mindössze hat hónappal ezelőtt Brazília második legnagyobb városa otthont adott a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékoknak.

Az olimpiai falu mára lakatlan szellemvárossá vált, a rendezvényhelyszínek közül többnek az állaga szemmel láthatóan drasztikusan leromlott.

A Maracanã Stadionban kikapcsolták az áramot, mert nincs, aki fizesse a számlákat. Van olyan edzőmedence, amelyikben narancssárga színű víz áll. A játékok alatt szépen gondozott gyepfelületek megbarnultak, egy részüket pedig – megmagyarázhatatlan módon – felszedték. Ugyanígy hiányzik a stadionülések jó része.

És ez még semmi: még szomorúbb a helyzet Rio faveláiban, azaz nyomornegyedeiben, amelyek köré annak idején falat húztak, hogy a városba érkező nagyközönség még véletlenül se láthassa meg azokat. Az eredeti tervek szerint ezeket a területeket már az olimpia megkezdése előtt szanálták volna, ehelyett még ma is ürülékkel vegyes szennyvíz csordogál kis folyókban az utcákon.

A kialakult helyzet nem sokakat ért meglepetésként. Nem ez az első eset, és valószínűleg nem is az utolsó, hogy az olimpiai játékok házigazdái ígéretet tesznek arra, hogy a két hetes látványosságra költött csillagászati összegeknek tartós hatásuk lesz a helyi gazdaságra. Ezzel szemben a helyi lakosoknak csupán annyi jut, hogy csöndben szemlélhetik, ahogy a kiüresedett és funkciójukat vesztett épületek a természet erőinek áldozatul esve fokozatosan tönkremennek.

Következzen beszédes képeken is, milyenek a riói olimpia rendezvényhelyszínei most, mintegy fél évvel az esemény után:

Az olimpiai golfpálya megépítése három évig tartott, és már a kezdetekben nagy közfelháborodást váltott ki, hogy egy nemzeti vadaspark területén valósult meg. Mára lepusztult és kihasználatlan.

Az olimpiai falu is szellemvárossá vált.

Az egyik edzőmedencében narancssárga színű víz áll, a mellette álló épület pedig szinte a szemünk láttára esik szét.

A kísértetiesen narancssárga víz közelebbről…

… és a közelében álló épület, amelyről teljes panelek válnak le.

Az Aquatic Center belülről: a medence vizét leeresztették, eltekintve a mélyebbik felében összegyűlt némi állóvíztől.

A kosárlabda-mérkőzéseknek és más sporteseményeknek otthont adó Carioca Arenas kívülről.

Igencsak szimbolikus: az olimpiai ötkarika félig letakarva.

Úgy tűnik, az ikonikus Maracanã Stadion az enyészet martalékává válik.

A gyep barna és foltokban hiányos.

A lelátók üléseinek hűlt helyük: vandálok lefeszítették azokat.

Amíg el nem lopták, itt egy televízió volt a falon. Ma már csak a szabadon lógó vezeték emlékeztet rá a Maracanã Stadionban a sajtófülkék közelében.

Ülések a Maracanã lelátóiról.

Újabb lehangoló kép az olimpiai stadionból.

Előre gyártott házak az olimpiai golfpálya mellett. Jelenleg üresen állnak.

A médiaközpontot nemrég lebontották, immár az egészségre veszélyes törmelékhalomként magasodik.

A médiaközpont lebontása után megmaradt hulladék egy része.

A strandröplabda-stadiont időnként használják, de nézőkkel teljesen megtölteni nem tudják.

A közeli nyomornegyedekből több ezer embert kilakoltattak az olimpiai építkezés miatt. Az ígért beruházások helyett csak tovább romlott a helyzetük.

A csődbe ment Maracanã Stadion kiszáradt füves pályája felülnézetből.

Belegondolni is furcsa: az olimpia még csak fél éve ért véget.

Képek forrása: http://www.businessinsider.com/