Túlélő stratégia.

Valahol, az alatt a pont alatt, ahol a fák a talajjal érintkeznek, sőt, még mélyebben, a termőréteg alatt, létezik egy réteg, ami kevésbé esik a vizsgálódások fókuszába. Ez az alig kutatott réteg vélhetően nagy szerepet játszik az erdők életében, például segíti a fák vízellátását a szárazságok idején. Gyakran a kutatók sem tulajdonítanak nagy jelentőséget a kavicsrétegnek, pedig a legújabb tanulmányok szerint az itt tárolt víz, a repedésekben és pórusokban rejlő folyadék a víz körforgásának fontos része.

A nehezen elérhető részek eddig elkerülték a kutatók figyelmét, de most a Texasi Egyetem és a Kaliforniai Egyetem professzorai behatóbban vizsgálták a szóban forgó réteget.

A tanulmány különös figyelmet fordított a kavicságyban tárolt víz szerepére a hegyi erdők ökoszisztémájában, és azt vették észre, hogy a szerepe helytől függően változott. Feltűnő módon például létezett olyan terület Kaliforniában, ahol akár a csapadék 27%-a is tárolásra került így a repedésekhez, pórusokhoz tapadva.

A kutatók szerint ez lehet az oka annak, hogy az itt élő fák különösen jól bírták az államot sújtó, súlyos aszályt 2010 és 2015 között. Kalifornia más területein mintegy 100 millió fa esett a szárazság áldozatául.

Nagy rejtély, hogy a fák hogyan tudnak túlélni hatalmas aszályokat, amelyek következtében minden más növény kipusztul. Ezek az eredmények rávilágítanak egy fontos megőrző-tartalékoló rétegre, amelyre eddig kevés figyelem jutott.

Bár úgy tűnik, mi sziklából nem vagyunk képesek vizet fakasztani… a fák nálunk többet tudnak.

Forrás: www.treehugger.com