Sapka!

Gyerekkorunkban épp elégszer hallhattuk, hogy miért fontos sapkát húznunk a fejünkre a nagy hidegben. Nincs ez másképp a szarvasmarháknál sem, az ő érzékeny füleiket is védeni kell fagyveszély esetén. A borjak esetében ugyanis a testrészek fagyása kihűléshez, de akár halálhoz is vezethet.

A fagyás akkor következik be, amikor a szövetek is megfagynak. A legnagyobb veszélynek a végtagok vannak kitéve. A lefagyott fülek és farok megváltoztatja a marha megjelenését, de nem hat jelentősen a teljesítményére. Ha viszont az állat lába fagy le, le kell fektetni aludni, különben meghal.

A legnagyobb veszélyben az újszülött borjak vannak, mivel ők még nedvesek, és nagy a testfelületük a tömegükhöz viszonyítva, valamint a testhőmérsékletüket sem tudják megfelelően szabályozni az első néhány órában.

Az ő szervezetük még nem képes olyan jól reagálni a hidegre, mint a felnőtt állatoké. A leglényegesebb tényező a szél, mert a szél hatására sokszor néhány fokkal hidegebbnek érezzük a hőmérsékletet, mint amennyi valójában. A páratartalom is befolyásoló faktor, a párás levegő több meleget vesz el az állatok elől.

Szükség esetén a farmerek a legkülönbözőbb fülmelegítőket vetik be, a cuki mintástól a flanelből készülten át, a mókás kötöttig.

Fotó: ThisFarmingMan_
Fotó: kwqc
Fotó: PPPShowCattle
Fotó: WFDF2016
Fotó: WFDF2016
Fotó: PPPShowCattle
Fotó: PPPShowCattle
Fotó: vitaplus
Fotó: vetishop

Forrás: www.boredpanda.com