Burjánzó, zöldellő növény, amelynek csodájára járnak.

El tudod képzelni, hogy egy növény 40 évig öntözés nélkül életben maradjon? Nem is kell elképzelned, mert máris megmutatjuk, hogy miként néz ki ez a valóságban.

Az angliai Cranleigh-ben élő David Latimer rendkívül büszke a mini kertjére. Nem csoda, hiszen az dús, gyönyörű zöld és gyarapodó. A legnagyobb különlegessége azonban az, hogy a férfi 1972 óta nem locsolja a palackba zárt növényeket!

Palackba zárt növény Phil Yeomans/BNPS

Hogy került a növény a palackba?

Az egész egy kis földdel és némi pletykafélével, valamint egy 45 literes palackkal kezdődött, amit az angol férfi egy dugóval zárt le. Hogy egészen pontosak legyünk, 1960-ban négy növénykét tett 4 nagy palackba, és lezárta őket. Az egyik magonc túlélt, és 1972-ben még meg is locsolta a zöldet. 1972-ben, amikor nálunk a Kádár-féle szocialista egypártrendszer uralkodott, az USA-ban Nixon volt az elnök, és Fittipaldi nyerte a Forma 1-et! Azóta nem kapott a növény kívülről vizet.

Palackba zárt növény  Phil Yeomans/BNPS

Palackba zárt növény Phil Yeomans/BNPS

Tökéletes körforgás, mini ökoszisztéma

Az üveg belsejében a víz elpárolog, majd “eső” formájában visszajut a növénykére. A növények minden oxigént előállítanak, amire szükségük van, így csak napfény kell az élet fenntartásához. Alig 2 méterre van az ablaktól a palackkert, úgyhogy elegendő fényt kap. Mivel a hajtások a fény felé nőnek, időnként át kell forgatni a palackot, hogy minden oldala egyformán terebélyesedjen.

A hobbikertész sosem ritkította, metszette meg a növényt, magától nőtt akkorára, amekkorát az élettere engedélyez. Latimer palackkertje nagyszerű példája a növényi önfenntartásnak. Ez maga egy tökéletes körforgás, az élet, egy működő ökoszisztéma.

Palackba zárt növényPhil Yeomans/BNPS

Palackba zárt növény Phil Yeomans/BNPS

Az angol férfi már a 80-as éveiben jár, és egyre gyakrabban gondol a jövőre.  Amennyiben a gyermekei majd nem kívánják tovább gondozni a különleges kertet, akkor a Brit Királyi Kertészeti Társaságra fogja hagyni féltve nevelgetett, egyedülálló kincsét.

Palackba zárt növényPhil Yeomans/BNPS

Forrás: weather.com