A kísérő szag nem éppen kellemes.

Nagy az izgalom Arizona-ban és az interneten: egy rendkívül ritka növény, ami ’Rosie’ névre hallgat, bármelyik percben kinyílhat! Az arizonai Tucson Botanikus Kertben élő kamera közvetíti a nagy pillanatot, sőt az ABC News is rajta van az ügyön, nehogy lekésse a virág kibomlását. Még szerencse, hogy a kamera nem közvetíti a szagokat, ugyanis amikor a virág kinyílik, átható bűz fogja belengeni a teret, leginkább rothadó húshoz hasonlító büdöset áraszt.  

Nem csoda, hogy több ezer néző követi izgatottan az eseményeket a Youtube-on lógva.

’Rosie’ már hétfőn ledobta a „bőrét”, ezzel jelezve a botanikus kert szakembereinek, hogy hamarosan kibontja szirmait.

’Rosie’ a vélekedés szerint kb. 7 éves lehet, és közel 1 méter magasra nőtt. Ez a mostani lesz az első alkalom, amikor virágzik. Az esemény bármelyik percben bekövetkezhet (sőt, lehet, hogy már be is következett, mire a cikkünk megjelenik).

A titánbuzogány, más néven óriás kontyvirág egyike a világ legritkább és legnagyobb virágzó növényeinek. Kb. 7-10 éves korában kezd virágozni, és az egész nem tart tovább 24-36 óránál. A gyomorforgató bűzt már 3 km-ről lehet érezni, ezzel vonzza a beporzáshoz szükséges legyeket és rovarokat. Érdekesség, hogy eredeti élőhelyén, Szumátrán a föld alatti gumóját élelmiszerként is fogyasztják.

https://www.instagram.com/p/Bhwua-Nj069/?utm_source=ig_embed

Januárban egy másik titánbuzogány virágzását már megcsodálhatták a növényrajongók az ausztráliai Cairns Botanikus Kertben. A képen látható, “Spud”névre hallgató, ’Rosie’-nál kétszer nagyobb növény teljes pompájában így festett.

A méret itt számít, ugyanis minél nagyobb a növény, annál nagyobb felületen tud melegedni, annál több szagot tud árasztani. Ebből következik, hogy a beporzás esélye is nagyobb.

Forrás: www.countryliving.com