Értékes, ízletes prémium hús.

A bivalyhús nem az az étel, amely naponta kerül az ember asztalára. Aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a legtöbben még sosem kóstolták, pedig az 1900-as évek elején még 150 ezer példányt tartottak az akkori Magyarország területén, az 1990-es évekre azonban csaknem teljesen eltűnt.

Jelenleg a magyarországi teljes állomány 5700 egyedet számlál, ebből 2800 tenyészállat. Valamikor igavonó állatként tartották, ma már csak a nemzeti parkokban találkozhatunk velük. A bivalyokat a megközelíthetetlen vizes élőhelyek karbantartására használják, az állatok olyan területekre is eljutnak, és olyan növényeket is fogyasztanak, amelyeket más fajok nem.

Húsa állítólag nagyon ízeltes és értékes. A marhahúsnál szálkásabb, vörösebb színű, édeskésebb illatú, kiemelkedően magas a fehérje- és alacsony a zsírtartalma, ásványi anyagokban gazdag.

Az elmúlt évtizedek munkájának köszönhetően mára az országban már életképes állomány jött létre, amely folyamatosan elérhető árualapot biztosít ebből a prémium termékből. Most a bivalyhúst és az abból készült ételeket népszerűsítő program indult, ha tehetjük, kóstoljuk meg ezt a különlegességet!

Forrás: elelmiszer.hu és mti.hu, címlapkép: LadyofHats/Wikipedia