Figyelemfelkeltésből ötös!

Mostanra már biztosan mindenki hallott arról, hogy a méhek mekkora veszélyben vannak világszerte. Az elmúlt időszakban számos cikk kongatta meg a vészharangot, jelezve, hogy a méhek kihalásával nem csak ezek a szorgos állatkák tűnnének el a földről, de nem sokkal később az emberiség is követné őket.

Egy angol művész, Bioni Samp egészen rendhagyó módon próbálja felhívni a figyelmünket erre a problémára. A méhek hatalmas rajongójaként és elszánt védelmezőjeként kísérleti elektronikus zenét állít elő, különböző digitális eszközök segítségével, valamint rögzített hangok – így például egy méhraj hangjának – segítségével.

Fotó: Bioni Samp

A BBC rövid dokumentumfilmjében munka közben láthatjuk az úriembert.

Az absztrakt zene éppen úgy hangzik, mintha a kaptárból áramlana felénk: búgó és ösztönös „hangzavar”. Azonban az újító muzsikának jóval nemesebb célja is van, nem öncélú zajongás.

Az angol férfi nem hagyományos, inkább rendhagyó módon próbálja felhívni a figyelmet a méhpusztulás globális problémájára. Samp ugyanis azt tapasztalta, hogy az emberek már belefáradtak abba, hogy nap, mint nap sokkolni próbálják őket, hol az erdőirtás, hol a méhpusztulás, hol a felmelegedés következményeivel – ez így egyáltalán nem érinti meg őket.

Fotó: Bioni Samp

A digitális eszközök mellett a férfi egy saját, egyedi készítésű oszcillátort is épített, ami segít a megfelelő hangok csiholásában. Az eszközök használatával Samp rögzíti és elemzi a méhek által használt különböző frekvenciájú hangokat, a munkában szorgoskodó dolgozók hangjától kezdve a méhkirálynő megnyugtató daláig. A férfi nagy felfedezése, hogy mivel a méz 17% vizet tartalmaz, nagyszerű vezető ellenállásként működik. Samp a saját bevallása szerint nagyon kedveli a méz hangját, elmondása szerint mindegyik mézfajta más és más zenét játszik.

Fotó: Bioni Samp

Az angol férfi egyébként már Európa-szerte fellépett különleges előadásával, és már készül első albuma és könyve a témában.

Noha maga a zene nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését, a dolog korántsem öncélú. Egészen egyedi módja annak, hogy felhívja a figyelmet a méhek pusztulására és világszerte betöltött kulcsfontosságú szerepére. Kétségtelen, hogy erre a produkcióra mindenki felkapja a fejét.

Aki szeretne jobban elmélyülni a különös zenében, keresse fel Bioni Samp oldalait: bionisamp.wordpress.com, Soundcloud és Bandcamp.

Forrás: www.treehugger.com