Nem hiányozhatnak a kertből a tavasz első virágai.

Közismert, hogy a hagymásokat ősszel célszerű elültetni, ha azt szeretnénk, hogy tavasszal tulipánok, nárciszok, jácintok virítsanak a kertünkben. Ha profi módon szeretnénk eljárni, akkor 6 héttel a fagyok előtt ajánlatos elültetni a hagymákat, még az ősz során. Az is megoldás, ha a hőmérsékletet figyeljük: amikor az éjszakai hőmérséklet 5-10°C-ra esik, akkor kell hozni az ásót, és eldugdosni a földbe a színpompás virágok hagymáit.

Ha viszont elkésünk ezzel a művelettel, akkor még mindig elültethetjük a hagymákat télen, kora tavasszal, feltéve, ha a föld ásható állapotban van.

Aki későn kap észbe, akkor jár el legjobban, ha kb. 15 cm mélyre teszi a hagymákat, így segítve a túlélésüket. Ha annyira fagyott a föld, hogy nem tudjuk feltörni, akkor megpróbálkozhatunk azzal is, hogy nem ássuk be a hagymákat, hanem egyszerűen csak földdel takarjuk (kb. 3-szor annyi földdel szükséges takarni, mint amekkora maga a hagyma). Jó ötlet lehet cserépbe, tartóba tenni a hagymákat, és úgy kitenni a teraszra – így is gyönyörködhetünk a kora tavaszi virágokban még akkor is, ha ősszel lemaradtunk az ültetésükről.

Ügyeljünk arra, hogy a terrakotta cserepek szétrepedhetnek, ha a bennük lévő víz megfagy, ezért ajánlatos műanyag cserepeket, bádog kaspókat, bödönöket használni még a korai, szeszélyes időjárású hetekben!

Forrás: www.countryliving.com