Szüretelj két zöldséget egyetlen növényről!

Tom, mint tomato, azaz paradicsom és tato, mint potato, azaz burgonya: a TomTato a két növény keresztezésével előállított különlegesség. A felül édes, korai koktélparadicsomokat, alul ízletes, késői, világos héjú krumplit nevelő növény előállítása azért lehetséges, mert a szülők rokonok, ugyanabba a növénycsaládba tartoznak.

Fotó: Thompson&Morgan

Az érdekes növényt az interneten rendelhetik meg a hobbikertészek. Az ugyanis az 1855-ben alapított Thompson and Morgan a legnagyobb, dísz- és haszonnövény-magvak és csírák termesztésére szakosodott brit cég „gyermeke”. Több évnyi kísérletezés során sikerült előállítani az első TomTatot. Most viszont már kb. 5500-7000 Ft-ért bárki vehet magának egyet az előre elkészített növényből. A paradicsompalántákat és a burgonyagumókat is külön növesztik néhány hétig, majd vágásokat ejtenek a szárukon. A két növény szárainak vastagsága meg kell, hogy egyezzen.  A paradicsom és krumpli szárai egybenőnek, és növekedésnek indul a TomTato – amit aztán mi is megvásárolhatunk.

A TomTatot ajánlatos napos helyen tartani, kertben, vagy akár balkonon, erkélyen, egy nagy dézsában (min. 40 literesben). Fontos, hogy ültetéskor az oltás helye kb. 3 cm-el a föld felett legyen. Nem maradhat el a megtámasztás, karózás sem. Rendszeres öntözéséről ne feledkezzünk meg, a tápoldatozást is meghálálja. Júniustól szedhetjük az édes kis paradicsomokat, majd ősszel a fehér húsú, leginkább főzésre alkalmas burgonya is felszedhető.