Idén nyáron ne tervezd a fürdést a Szent Anna–tóban: tilos!

A naptej a fő bűnös.

A víz minősége és a tó ökoszisztémája az első, a nyaralók szórakozása másodlagos: a Szent Anna-tó vízében ezért nyártól tilos lesz fürdőzni. Már ki is helyezték a tiltásra figyelmeztető táblákat, remélve, hogy az üdülők megértik az intézkedés hátterét.

A környezetvédelmi területet felügyelő szakemberek szerint ugyanis a fürdőzők miatt sok naptej került a vízbe, szennyezve a tavat – írja az Agerpres hírügynökség.

„2017. december 12-én megjelent a Hivatalos Közlönyben a Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp menedzsmentterve, amelyben az egyik új szabályzás értelmében tilos a fürdés. Kivételt képeznek a triatlon, duatlon és más típusú úszóversenyek” – magyarázta Gavrilă Hadâmbaş, a természetvédelmi terület őrzője, aki az intézkedést indokolva hozzátette, a legtöbb turista nem várja meg, amíg megszárad a testére kent naptej, így nyár végére általában egy vékony réteg naptej úszik tó vizén.

A hosszas egyeztetések után megszületett határozat a természetvédelmi területen lévő tó vízének minőségét tartja szem előtt.

A Szent Anna-tó Délkelet-Európa egyetlen épségben megmaradt vulkáni krátertava. 946 méteres tengerszint fölötti magasságban helyezkedik el, felszíne húsz hektár, alakja majdnem kör alakú, medre tölcsér alakú, legnagyobb mélysége hét méter.

Lake Saint Anne is located in the Carpathian Mountains in the East-central part of Romania, and it is the only volcanic lake in the country. Its charm for tourists has the roots into the legends surrounding this place, the beautiful landscape, the healing properties and into the fact that it is also a great place to get in touch with nature and relax. So, come and visit this wonderful place!🌿⛰🗻 Lacul Sfânta Ana este poziționat în extremitatea central-estică a României, fiind singurul lac de origine vulcanică de pe teritoriul țării. Atractivitatea acestei destinații turistice este datorată peisajului mirific, legendelor pline de farmec, dar și proprietăților vindecătoare pe care le deține, fiind un loc ideal pentru relaxare și pentru crearea unei legături speciale cu natura. A Szent Anna Tó Erdélyben, a Kárpát Hegységben található. Románia egyetlen vulkáni eredetű tava, minek vonzereje a szemet gyönyörködtető tájban, a tavat bejáró legendákban és a környék gyógyító erejében rejlik. A Szent Anna Tó a megfelelhő hely, hogy kipihend magad és közel kerülj a természethez! Photo: György Lehel📷 . . . 📍Lake Saint Anne #wonderfulplace #beautifulstory #beautifullandscape #healingproperties #nature #relax#lakesaintanne #laculsfantaana #szentannató#visitlakesaintanne

A post shared by Visit Lake Saint Anne (@lakesaintanne) on

A Szent Anna-tó vízgyűjtő területe kicsi, nincs kapcsolatban a helyi vízrajzi hálózattal, főleg a csapadék, a környező hegyek hóolvadása táplálja. Nincs közvetlen lefolyása, a víz csak a földbe szivárog el, és bukkan fel később források formájában a vulkán külső részén. A Szent Anna-tavat és a Mohos-tőzeglápot évente több ezer turista keresi fel.

Forrás: szekelyhon.ro