Zseniális kezdeményezés.

Biztosan mindenki járt már úgy, hogy megszomjazott a városban járva, de nem szeretett volna egy palack méregdrága (és környezetszennyező) vizet venni, hiszen volt nála kulacs, flakon. Az újratöltés azonban kellemetlen élmény volt, szinte kinézték a kávézóból, étteremből azért, hogy nem vásárol, mégis kér valamit.

Európa több nagyvárosában (pl. Bristolban, Berlinben, Hamburgban) fut már az a projekt, amelynek keretében összegyűjtik azokat a helyeket, ahol mindenféle negatív felhang nélkül kérhetünk csapvizet.

A módszer rendkívül egyszerű: a vendéglátóhely (de akár üzlet vagy iroda is jelentkezhet!) egyszerűen kiragasztja azt a matricát az ajtóra, ami jelzi, hogy itt adnak vizet a betérőknek, egyéb fogyasztás nélkül is. Mennyivel kellemesebb élmény így betérni valahová!

Arról nem is beszélve, hogy kevesebb szemetet gyártunk (abban mindenki egyetért, hogy van belőle éppen elég). Bár azt hisszük, hogy a műanyag újrahasznosítható, az igazság az, hogy alig 10 %-át hasznosítjuk újra, miközben több, mint tíz százalékát elégetjük.

Nagyon reméljük, hogy a kampányhoz sokan fognak csatlakozni, a lista egyre bővül. Mi pedig vigyünk mindig magunkkal a napi ügyintézéseink, útjaink során újratölthető palackot vagy kulacsot, és keressük a Refill matricát az ajtókon!

A Refill.hu weboldalon találjuk a vízadó helyeket, térképalapú keresővel:  refill.hu

Forrás: www.diningguide.hu