Tájékozódjunk a lezárt területekről.

A rutinos kirándulók már tudják, hogy ősszel és télen nem árt a kirándulás előtt tájékozódni a korlátozásokról, lezárásokról. Ilyenkor folynak ugyanis a társasvadászatok.

A késő őszi és téli vaddisznó hajtóvadászatok a legalkalmasabbak a vadállomány szinten tartására, szabályozására. Február végéig rendszeresek a vadászatok, amelyekre az előkészületeket már hónapokkal korábban megtették az erdészetek. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy lehetőleg a kirándulni vágyók által leginkább kedvelt turistautakat ne zavarja a vadászat, de így is előfordul, hogy egyes esetekben egy-egy út és terület rövidebb-hosszabb ideig történő lezárása elkerülhetetlen.

A társas vadászatok helyszíne időjárásfüggő, gyakran a vadászat előtti napokon derül ki, hogy merre zajlanak majd az események. Ezért az erdőbe indulók mindig figyeljék a tájékoztatásokat, a honlapokat és akár telefonon is érdeklődjenek az aktualitásokról!

Fontos, hogy a kirándulók a szakembereink útmutatását elfogadják, és kellő türelmet tanúsítsanak, ellenkező esetben veszélyeztetik a hosszas és bonyolult szervezést, előkészítést igényelő feladat végrehajtását.

A főváros környéki erdők zömét kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. által közzétett időpontok az alábbiak:

Budai-hegység

Budapesti Erdészet
tel.: 06-1-391-0540

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében, a bejelentett korlátozások az időponthoz közeledvén válnak elérhetővé):
november 9, 16, 23, 30. december 7, 14, 21, 21, 30. január 4, 11, 18, 25. február 1, 8, 15, 22.

Budakeszi Erdészet
tel.: 06-23-457-857

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 22. december 1, 2.január 6, 20, 24, 25, 26.

Gerecse

Bajnai Erdészet
tel.: 06-33-447-144

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 18, 23, 24, 25.január 9.

Gödöllői-dombság

Gödöllői Erdészet
tel.: 06-28-515-730

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 17, 18, 28, 29, 30. december 14. január 13, 14.

Valkói Erdészet
tel.: 06-28-572-020

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 16, 29. december 1, 2, 3. január 4, 5, 6, 13, 14, 20, 21.

Pilis, Visegrádi-hegység

Pilismaróti Erdészet
tel.: 06-33-471-169

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 17, 18, 21, 23, 30. december 1, 2. január 11, 12, 13, 18, 19, 20, 26, 28.

Pilisszentkereszti Erdészet
tel.: 06-26-347-528

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 15, 23. december 7, 8, 19. január 4, 10, 18, 26.

Szentendrei Erdészet
tel.: 06-26-311-903

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 17, 22. január 4, 5, 6, 27.

Visegrádi Erdészet
tel: 06-26-598-080

Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 22, 23, 24. december 11, 12. január 27.

További információk:

www.parkerdo.hu