Átköltöztek a rovarok.

Érdekes feladattal kellett megbirkózniuk az Őrségi Nemzeti Park szakembereinek, ősszel ugyanis egy kivágandó lucfenyő tövében emelkedő hangyaboly miatt kértek tőlük segítséget.

Az őriszentpéteri fa mellett egy méternél is magasabb hangyaboly emelkedett – az eseményről Márkus Rita számolt be az Őrségi Nemzeti Park honlapján.

A szakemberek tudták, hogy a megoldás csak az áttelepítés lehet, a bolyban élő védett erdei vöröshangyák ugyanis elvesztették volna élőhelyüket. Végül a parkerdőt szemelték ki számukra, hiszen viszonylag kis távolságon belül kellett a rovaroknak új helyet keresni.

Fotó: www.orseginemzetipark.hu

Az átköltöztetés egy nap alatt lezajlott még ősszel. Az igazi siker azonban csak most látszik, mivel a hangyák tavasszal lendültek be igazán, frissen hordott anyagból építkeznek tovább, mára már kb. 40 cm-t magasodott a boly.

Fotó: www.orseginemzetipark.hu

Az igazgatóság tervei szerint hamarosan egy kis információs táblát is elhelyeznek majd a hangyaboly mellett, ami az erdei vöröshangyák életéről, az erdő életközösségében betöltött szerepükről ad tájékoztatást.

Forrás: www.orseginemzetipark.hu