Már kölcsönözhetünk is.

Sokáig csak gyűjtögették a köztisztasági dolgozók a kidobott könyveket, aztán be kellett látniuk, hogy már nem férnek el az olvasnivalók. Az ankarai városvezetéshez fordultak, így kaptak egy üresen álló egykori téglagyári épületet.

Ma már 6000 könyvet számlál a különös könyvtár, egytől-egyig a szemétből gyűjtött kötetekkel.

A könyv érték – így érezték ezt a kukások is, akik a mások által kihajított könyveket szedték össze.

A múlt év szeptemberében Ankara-ban, Törökországban megnyílt könyvtárból már kölcsönözhetünk is, iskoláknak, oktatási programoknak, sőt börtönöknek adakoznak is az állományból. Bárki bejöhet olvasgatni, mivel egy bicikliút is erre kanyarodik, a kerékpárosok is gyakran beugranak egy kis pihenőidőért.

A köztisztasági dolgozók hónapokat töltöttek a munkával, rézcsövekből készítettek lámpákat, és kis asztalok, székek is jutottak a helyiségekbe. Ma már egy teljes állású dolgozó is segít rendben tartani a gyűjteményt.

Akadnak itt gyerekkönyvek, képregények, sőt angol és francia nyelvű irodalom is. A nyitott könyvtár 0-24 órában várja látogatóit, de kialakítói is szívesen pihennek meg az álomkönyvtárukban, szabadidejükben ott sakkoznak, olvasgatnak.

Forrás és képek: edition.cnn.com