Évente 1 millió áldozat.

Aligha akad ember, aki az utóbbi években nem hallott arról, hogy a szmog miként telepedik rá Kína nagyvárosaira, időről-időre megbénítva az életet. A rendkívül rossz levegőminőség miatt az iskolák nem viszik ki a tanulókat az udvarra, a gazdák a termények miatt aggódnak, a szülők pedig nem mernek játszótérre menni a gyerekekkel.

A becslések szerint évente legalább 1 millió ember idő előtti haláláért felelős a légszennyezés az ázsiai országban.

Kína fáradhatatlanul keresi a megoldásokat a légszennyezés csökkentésére, a legújabb akcióban 60 000 katonát csoportosítanak át, hogy egy nagyjából Írországnyi területet beültessenek fával.

A hadsereg és a rendőrség egyes alakulatai kapták feladatul az ország erdőborítottságának növelését. A cél az, hogy Kína erdővel fedettségét 21%-ról 23%-ra növeljék 2020-ra.

Kína a világ hatodik legszennyezettebb országa, a szennyezettségi indexe 88.96.  A becslések szerint 2015-ben több, mint 1,1 millió ember vesztette életét a szennyezett levegő következtében, a legtöbb haláleset itt következik be ezen okból kifolyólag. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a levegőben található apró részecskék az összes halálozás 30%-áért felelősek, ami a dohányzás statisztikájával egyezik meg.

Az elmúlt évben a kínai kormány különböző kezdeményezésekbe fogott a szén-dioxid kibocsájtás csökkentésére. Így például tervben van 300 új öko-város építése országszerte, de egy 40 000 fával teli Erdő Város futurisztikus tervei is kirajzolódtak már – ez a település hihetetlen mennyiségű szén-dioxid megkötésére lenne képes, emellett 30 000 embernek adna otthont.

A célkitűzés nem más, mint hogy Kína urbánus fejlesztéseink legalább fele ’öko’, ’zöld’ vagy ’alacsony szén-dioxid kibocsájtású’ legyen, így drasztikusan javítsa a városlakók életkörülményeit. 2040-re a fosszilis tüzelőanyaggal működő járműveket is be szeretnék tiltani.

Fotó: STEFANO BOERI ARCHITETTI

A legújabb, nagyszabású projekt során pedig rengeteg katonát irányítottak át Hopej tartományba, ami Peking mellett található, és így igen nagymértékben járul hozzá az ország levegőproblémájához.

Forrás: www.greenmatters.com