Kincset ér a szimat: egy kutya menti meg a háziméheket

4 ember helyett dolgozik.

A Maryland-i Mezőgazdasági Hivatal többek közt méhcsaládokat ad bérbe, amelyeknek feladatuk, hogy segítsenek beporozni a növényeket – ennek érdekében Maryland-ből akár Kaliforniáig is elutaztatják a kaptárakat.

Mielőtt a méhek átlépik az államok határait, megfelelő dokumentumokkal bizonyítani kell, hogy a méhkas nem fertőzött a nyúlós költésrothadás nevű baktériummal. A feladat egy méhész ellenőrre, Cybil Preston-ra hárul.

A nyúlós költésrothadás emberre nem veszélyes, viszont a méhek között nagyon gyorsan tud terjedni kaptárról-kaptárra. Egy járvány végezetesen pusztító lehet.

Néhány évvel ezelőtt Preston kísérletezésbe fogott, új utakat keresett a baktérium jelenlétének kimutatására. A munkára egy labrador retrievert – név szerint Mack-et – kezdett kiképezni, hogy kiszagolja a nyúlós költésrothadást a kaptárak között sétálgatva.

Preston szerint Mack kétszer annyi kaptárt tud ellenőrizni, mint 4 ember teljes munkaidőben dolgozva. Nagyon sok időt lehet azzal spórolni, hogy egy embernek ki kell nyitnia a kaptárt és bele kell néznie, hogy ellenőrizze a kór jelenlététét. Mack-nak azonban elég egy kis szimatolás.

A kutyussal való kísérletek annyira sikeresnek bizonyultak, hogy Prerton most már adományokat is kap, hogy újabb kutyákat tudjon a feladatra betanítani és más államokban is elterjessze a különleges technikát. Jelenleg Preston már a második kutyussal, Tukka-val dolgozik a betanuláson, ugyanazzal a technikával, ami Mack-nél már sikeresnek bizonyult.

És hogy miként zajlik az idomítás? Először is, úgy játszik a kutyával, hogy a játékot beáztatja baktériumos oldatba, így az ebnek ismerőssé válik a szag. A második lépésben egy gumijátékot dob vagy rejt el, ennek belsejében ott lapul a baktérium, a kérdés pedig az, hogy vajon így is megtalálja-e a kutya az eszközt. Végül a játékot egy méhkaptárt szimuláló tárgyba rejti, ami különböző magasságú csövecskék és paletták sorozatából áll.

Mack esetében mindössze 9 hónapig tartott a kiképzés, és az egyik legnehezebb része éppen az volt, hogy a gazdi megbízzon a kutyus ítéletében. A betegség kaptárak tucatját teheti tönkre, méhészeteket pusztíthat ki, nem kérdés, hogy a felelősség óriási.

“Muszáj megbíznom benne” – szögezi le Preston.

Preston egyébként nem a gazdája annak az ötletnek, hogy kutyákat alkalmazzanak a baktériumok detektálásánál. Igazából Maryland-ben már korábban is létezett egy program, még az 1980-as évektől kezdve, de mind a kutya, mind a gazdája nyugdíjba vonult, így Prestonnak kellett újrakezdenie, de ő ezt nem bánta. Azt mondja, ez a legkevesebb, amit megtehet a méhekért és a méhészekért.