Tonnaszámra cipelik a homokot a sivatagba.

Lehet, hogy a fejünkben úgy él a homok, mint korlátlanul jelen lévő, ingyenes dolog, de ez koránt sincs így. Először is, nem mindegy, hogy milyen homokról beszélünk. Hiába van tele a sivatag ugyanis a sárgásbarna anyaggal, az nem alkalmas építkezésre. Bár egyre többször hallunk az elsivatagosodásról, azaz a homok mintha csak több és több lenne, az építőiparban ezt továbbra sem tudjuk használni.

Homokot importálnak a sivatagba

Így fordulhat elő, hogy például az amúgy sivatagi ország, az Egyesült Arab Emírségek tonnaszámra importálja a homokot az építkezésekhez. A világ homokkitermelésének ugyanis kb. 70%-a beton előállítására megy el. A betonkészítés szempontjából elsőrendű fontosságú a homok felületi érdessége és szemcsemérete. A sivatagi homok ehhez túl apró szemű, sima felületű, és sok esetben nemkívánatos ásványi szennyeződéseket tartalmaz, vas-oxidos bevonata ugyancsak hátrányos a betonkészítés szempontjából, hiszen hajlamossá teszi a korrózióra.

Az építkezési szempontból legjobb homokot a tengerparton, folyómedrekben, illetve homokbányák mélyén találjuk. Az emberiség évente 47–59 milliárd tonnányi kőzetet használ fel ipari célra, olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) számára a homokkrízisről készített jelentésben. Csak a Dubaj partjai mentén épített mesterséges Pálmasziget létrehozásához 94 millió köbméter homokot szórtak a tengerbe.

Könnyű belátni, hogy ezt az óriási igényt kielégíteni egy idő után lehetetlen, az építésre alkalmas homok világszerte fogyatkozóban van. Emiatt a homok (és kavics) kinyerésére alkalmas és engedélyezett bányaterületek beszűkülnek, a fogyatkozó kínálat következtében pedig az egekbe emelkedhet ennek az alapvetően olcsónak számító nyersanyagnak is az ára.

Tönkretett paradicsomok

A kőzetekben valóban szegény országok növekvő kereslete fel fogja pörgetni a homokimportot, amelynek kiindulópontjai jellemzően azok a harmadik világbeli országok lehetnek, amelyek természeti kincsekben gazdagok ugyan, de a laza környezetvédelmi előírások miatt (illetve megélhetési kényszerből) erőforrásaikat fenntarthatatlan módon, a környezet pusztítása árán aknázzák ki.

A homokbányászat elképesztő károkat okoz a környezetben. Dél-Koreában például az ország gyors ipari fejlődésének kezdete után az építkezésekhez kellett a homok, amelyet a parti sekély tengeri homokleplek és a homokdűnék kikotrásából fedeztek. Emiatt teljesen megbomlott a tenger áramlási rendszere és a térség ökoszisztémája is. Nemcsak a biodiverzitás csökkent, de a megnövekedett hullámerózió miatt az értékes építési területnek számító partszakaszok is pusztulni kezdtek. E katasztrófákat felismerve Dél-Koreában már betiltották a parti homokleplek kitermelését.

Ugyanez a folyamat figyelhető meg megannyi trópusi szigeten, ahol a mésztartalmú, fehér homok a jellemző. A kotrás erózióhoz vezet, emellett a zavarossá váló víz alkalmatlanná válik a korallpolipok számára, ami a korallzátonyok pusztulásához vezet. Ezáltal a strandok és a búvárkodásra alkalmas zátonyterületek leromlásával elmaradnak a turisták, miközben az idegenforgalom rengeteg kis szigetállam legfontosabb bevételi forrása. Hiába ismerték fel e veszélyt a kormányzatok, mára a homokigény akkorára nőtt, hogy bűnszervezetek, „homokkalózok” foglalkoznak egész szigetek lerablásával.

Indonéziában az elmúlt években legalább 24 sziget tűnt el teljesen a térképről, anyagaik pedig nagyrészt Szingapúr ingatlanfejlesztési projektjeiben végezték.

A homokválság valós súlyossága azért sem ismert pontosan, mert a homokkitermelés jelentős része illegálisan, könyvelés nélkül zajlik.

Nagy kérdés, hogy miként tudjuk az építkezésekhez használt temérdek homokot helyettesíteni, kiváltani. A megoldások keresése között próbálkoznak a beton újrahasznosításával, és léteznek már kísérleti, 3D-s nyomtatóval létrehozott épületek is.

Forrás: