Lehet-e szórakoztató a matematika? Bizony, osztályok jelentkezését várják a programba!

Kilencedikesek, figyelem!

Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy a matematika nem a kedvence a legtöbb diáknak. Hogy ne így legyen, a Repülő Iskola szervezői szeretnék bebizonyítani, hogy a számok világa igenis szép és szórakoztató is tud lenni. Ezért az ősz folyamán minél több kilencedikes osztályhoz szeretnének eljutni, hogy rendhagyó játékos és gondolkodtató alkalmakat tartsanak, amelyeken a diákok a szokásostól eltérő módon foglalkoznak matematikával.

A Gondolkodás Öröme Alapítvány által szervezett újszerű oktatási kísérlet két részből áll. Az őszi félévében iskolákba látogatnak, és ott minél több érdeklődő kilencedikes diákot bevonva, a szokásostól eltérő megközelítésben mutatják be a matematika világát. Az országos körúton olyan diákokat szeretnénk felkutatni, akik bár tehetségesek matematikából, de eddigi tanulmányaik során ennek kibontakoztatására nem volt módjuk.

A program második részében, 2019 tavaszától intenzív tehetséggondozó foglalkozássorozat indul, ahol az érdeklődő diákok tovább fejleszthetik matematikai képességeiket.

Az iskolák jelentkezését október 20-ig várják. További információhoz itt lehet jutni, és a jelentkezéseket is itt lehet leadni: agondolkodasorome.hu

Forrás: mta.hu, kezdőkép: facebook