Muzsikarajongó ormányosok.

Az elefántok elképesztő teremtmények, sok mindenben hasonlítanak hozzánk, emberekhez: hosszútávú memóriával rendelkeznek, szociális kapcsolataik vannak, komplex módon kommunikálnak, sőt még festeni is megtanulhatnak.

Az ormányosok élete persze cseppet sem egyszerű, hiszen élőhelyüket az erdőirtás veszélyezteti, orvvadászok lesnek rájuk, sok helyütt pedig rabszolgamunkára fogják őket. Thaiföldön korábban a fakitermelésben használták az állatokat: rönkhúzásra, cipekedésre, de az erdők felszámolásával sok elefánt munka nélkül maradt és a mai napig a nehéz fizikai munka következményeit nyögi.

Így például jó néhány elefánt megvakult, és most elfeledve tengődik az ’Elephants Wold’ nevű menhelyen. Egy brit zongorista, Paul Burton nekik szeretne segíteni, ezeknek a megmentett elefántoknak zenél. Lenyűgöző nézni, ahogyan megnyugtató dallamot játszik a szelíd, bájos óriásoknak.

Barton 1996 óta él Thaiföldön. Azóta muzsikál az ormányosoknak, amióta a menhely lehetővé tette, bevigyen egy zongorát a kedvencei közé. Már az első alkalom emlékezetes maradt számára, ugyanis egy vak elefánt, Plara éppen a zongora közelében tartózkodott, és reggelizett, amikor felcsendült a zene. Plara mozdulatlanul megállt, amint meghallotta a dallamot, úgy ahogy volt- még a fű is kilógott a szájából, miközben szoborrá dermedt.

Fotó: Paul Barton

Ettől a naptól kezdve a férfi rendszeresen kijár az állatok közé. Plara különösen a klasszikus zenét kedveli, valahányszor meghallja a zongora vagy a fuvola szavát, begörbíti az ormányát és a végét remegve tartja a szájában, amíg a zene véget nem ér.

Barton napjaihoz ma már hozzá tartoznak az elefántok, bármennyire is macerás becipelni a hangszert közéjük. Néha este játszik, a holdfény mellett. Meggyőződése, hogy a nyugtató zene segít a sokat szenvedett állatok rehabilitációjában is.

Forrás: www.treehugger.com