Mentsd meg a konyhai hulladékot.

Igaz a hír, ételt növeszthetsz az ételből, azaz zöldséget növeszthetsz a zöldségből. Egyes zöldségek, gyümölcsök és fűszerek ugyanis képesek magukat újranöveszteni, némelyik pedig még a vízben is eléldegél. Egyszerre hasznosíthatod újra a felesleges részeket, tehetsz a környezetért és megtakarítasz némi pénzt azzal, hogy kevesebbet költesz a kosárba valókra.

Lássuk, hogy mi mindennel próbálkozhatsz!

Bazsalikom

Az otthon nevelgetett bazsalikommal semmi sem tud versenyezni! Akár a konyhaablak párkányában is termesztheted, sőt, újratermesztheted.

Vágd le a bazsalikom ágacskáját néhány cm-rel a felső levélpár alatt, hogy be tudjad vízbe állítani a kis szárat.

Tedd egy kis befőttesüvegbe, vázába, amit megtöltesz vízzel. Tartsd világos, helyen, de ne tűző napon. Ha meggyökeresedik, el is ültetheted.

Saláta

Termessz salátát, egyenesen a hűtőből! A saláta legalsó részét vágd le és helyezd egy sekély tálkába.

Néhány naponta cseréld rajta a vizet, 10-12 nap elteltével apró kis salátaleveleket látsz már rajta, amiket például a szendvicsbe tehetsz.

Újhagyma

Az újhagyma alját úgy vágd le, hogy a fehér rész mellett még egy kis zöld rész is kerüljön a kiinduló darabkába.

Helyezd a hagymácskákat gyökérrel lefelé egy kis vízzel teli pohárba, és állítsd napos helyre. 2-3 naponta cseréld a vizet rajta.

Szárzeller

Ugyanúgy, mint a salátánál, itt is az alsó részt vágd le, ezen fognak majd új részek fejlődni.

A darabot helyezd vízbe és minden másnap cseréld rajta a folyadékot.

Hagyma

Ültesd el egyből a kertbe! A hagyma újranövesztése pofonegyszerű.

Vágd le az alsó, gyökeres kis darabot és helyezd a vágási felülettel felfelé a talajba. Tegyél rá egy kis földet, öntözd meg és hagyd, hogy a gyökerek megeredjenek.

Forrás és képek: www.bhg.com

Kapcsolódó: Zöldséghéjak, gyümölcsdarabkák: tengernyi ötletünk van a “felesleges részek” hasznosítására!