A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) minden érdeklődőt szeretettel vár jubileumi akciójára.

A MME Budapesti Helyi Csoportja 10 évvel ezelőtt kezdte meg “Homoktövis-élőhelykezelés” elnevezésű akcióját Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében, az itt található értékes homoki gyepek hosszútávú megőrzésének érdekében. A területen található homokgyepek összesen 22 védett növényfajnak adnak otthont, melyből a homoktövis cserje vadon csak ezen az egy helyen él Magyarországon, nem beszélve a számtalan védett gerinctelen és gerinces állatfaj jelenlétéről. Ezek élőhelyét nagyban veszélyezteti a tájidegen fásszárúak térhódítása, melyek visszaszorítása és a Magyarországon egyedülálló természetes életközösség megóvása a legfontosabb feladat.

Az eltelt időszak alatt több, mint 1000 önkéntes segítette a törekvéseket, melynek keretén belül nemcsak a névadó homoktövis állománya erősödött meg, hanem az itt található egyéb védett és fokozottan védett növény- illetve állatfajok életkörülményei is nagy mértékben javultak. E nagyszabású munka azonban még korántsem érte el végleges célját.

Homoktövis-élőhelykezelés

Mi mással ünnepelhetné a csapat a jubileumot, mint munkával: a szorgos kezeket 2016. október 29-én (szombaton), 9-15 h között várják a szakemberek.

A szervezők már reggel 8 körül a helyszínen lesznek, de az akcióban részt vevők elég ha 9:15-kor érkeznek. A munka ezért alapvetően cserjeirtást és a levágott ágak területről történő kihordását jelenti. A szervezők némi étellel, itallal is készülni fognak (az ebédszünetben bemutató madárgyűrűzést is terveznek). A munka megkezdése előtt mindenki munka- és balesetvédelmi eligazítást kap, amelyet adatai megadásával és aláírásával kell igazolnia.

A munkához szükséges eszközöket – kesztyű, kézi és gépi szerszámok stb. – biztosítani fogják, de akinek lehetősége van rá, hozzon munkáskesztyűt, illetve kézifűrészt vagy ágvágó ollót, mert ezekből minden darabra nagy szükség lesz.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak, aki kedvet érez magában, hogy pár órát önkéntes természetvédelmi tevékenységre szánjon!

További információ, részletek a terület megközelítéséről az MME honlapján találhatók.