Magyar terelőkutyák mutatják meg, hogy miért világhírűek!

Méltán lehetünk büszkék a terelőkutyáinkra. Fontos feladatot láttak el sokáig, ugyanis hosszú évszázadokon át a legeltető állattartás képezte az ország mezőgazdaságának gerincét. A külföldre hajtott, itt felhizlalt jószágok sokasága miatt Európa éléskamrájának is nevezték hazánkat.

A magyar terelőkutyák versenye érdekes programnak ígérkezik. Az eseménynek helyszínt adó Ormánság is kiemelt szerepet játszott a lábas jószágok felnevelésében, amit a még máig is fellelhető pásztorhagyományok és eszközök jeleznek. A mai rohanó világban ezekről már keveset tudunk, éppen ezért örvendetes, hogy ez alkalommal bepillantást nyerhetünk az egykori pásztoréletbe.

20167. augusztus 6-án egész napos rendezvény keretében a magyar pásztorkutyák őshonos juhaink hajtásában, terelésében versengenek majd. A program alatt nem csak a képzett kutyák ügyességét csodálhatjuk meg, de mód nyílik a juhokat eddig még soha nem látott pásztorkutyák terelési képességének felmérésére is, ami különös színfoltja lesz a rendezvénynek. A hagyományos pásztorviseletek és eszközök alkalmazás közbeni használatát is láthatják az érdeklődők, sőt első kézből ismerhetik meg a pásztorélet sokszor nem is olyan könnyű mivoltát. A rendezvény sportesemény is egyben, hiszen a Magyar Országos Terelőbajnokság minősítő fordulója, így a kitűnő eredményt elért kutyusok az év végén indulhatnak az országos bajnoki címért is.

A terelőverseny, terelési képességvizsga mellett szakvezetésen vehetünk részt a Hagyományos Gazdálkodás tanösvényen, de tárlatvezetéssel megtekinthetjük az Ős-Dráva Látogatóközpont kiállítását is. Emellett természetismereti foglalkozások, gyerekprogramok, NATURA2000 élőhelyek és jelölőfajok megismertetése, óránként induló lovaskocsis kirándulás a Kisinci-holtághoz, helyi termelők, kézművesek bemutatkozása várja az ősi mesterségek, és a természet iránt érdeklődőket.

Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, 7843 Szaporca

További információ: 30/405-4571 és http://ddnp.hu/index.php?pg=news_111_2473