Mindannyiunk kedvenc Bálint gazdája 97 évesen sem tétlenkedik: tankertet adott át egy nagyváradi óvodában.

Romániában 130 éve törvény írja elő tankertek létesítését, azonban a 20. század viharai között feledésbe merült ez a szép hagyomány.

Óvodakert

Mátyás Judit, az óvoda vezetője röviden ismertette az óvodakert létrehozásának történetét, az ötlettől a megvalósításig. Mint elmondta, pár éve merült fel néhány lelkes szülőben az óvodakert gondolata, ahol a gyerekek zöldségeket, növényeket ültethetnek el, nevelhetnek, majd amikor eljön az ideje, be is takaríthatják, megkóstolhatják munkájuk gyümölcsét. Mindezzel a gyermekek közelebb kerülnek a természethez, megismerkednek a növénytermesztéssel és az egészségesebb élettel.

Óvodakert

Az ötletgazda Dr. Bálint György a tankertek jelentőségéről beszélt. „Remélhetőleg most már itt is elterjednek az iskolakertek” – mondta el, hozzátéve, hogy a tankertek révén a gyerekek újból megismerik és megszeretik a természetes környezetet, növénytermesztési ismereteket szerezhetnek, tudni fogják, hogyan lesz a magból termés, megkóstolhatják mindazt, amit maguk termesztettek, eközben kézzelfogható, gyakorlati tapasztalatot is nyerhetnek a munkáról, értékek előállításáról.

Óvodakert

Személyes élményekről is mesélt: az első, hogy körülbelül hároméves lehetett, amikor édesapja kivitte a búzaföldre, és sorra elmondta neki, mi mindenre lehet egyetlen növényt, a búzát használni, a másik egy óvónő története, akitől az ebédre felszolgált borsóleves kanalazgatása közben az egyik kislány megkérdezte, hol készítik ezeket kis gömböcskéket. Harmadikként az ipari és fűszernövények egyre szélesebb körű terjedéséről beszélt az orvostudományban, amiért semmiképpen sem szabad elfelejteni a termesztésük hagyományait.

Az átadás után az óvoda növendékei tulipánhagymákat ültettek a kertben.

Óvodakert

Bízunk benne, hogy a kiváló kezdeményezés itthon is elterjed, és számos előnye mellett a mezőgazdasági  alapismeretek szintjén is közelebb hozza a “város”-t a “vidék”-hez!