Palau: ez első állam, amely betiltja a fényvédő krémek használatát a korallzátonyok védelme érdekében

Követendő példa.

Palau egy állam Óceániában, a Karolina-szigetek legnyugatibb szigetcsoportjain. Az államot 241 sziget alkotja, amelyből csupán 12 lakott. A kis ország a korallzátonyok védelme érdekében nem mindennapi intézkedést hozott.

Palau az első ország, amely betiltotta a kémiai fényvédőszerek használatát.

Minden olyan krém tiltólistára került, amely tartalmazza 10 meghatározott kemikália valamelyikét, többek között az oxibenzone-t vagy az oktinoxátot.

Palau nagyjából 21 000 embernek ad otthont, a teljes lakosság kétharmada egyetlen szigeten (Koror szigetén) él. A köztársaság elsősorban idegenforgalomból tartja fenn magát, a turisták özönével azonban a környezet pusztulása is együtt jár. Palau elnöke, Tommy Remengesau Jr. arra figyelmeztetett, hogy a lakosoknak kötelességük megvédeniük a szigeteket, nem szabad elfeledkezni a felelősségükről. Meg kell mutatniuk az ide látogatóknak is, hogy ezt a gyönyörű, sokáig érintetlen természetet féltik és óvják.

Ennek részeként 2020 januárjától betiltják a kémiai fényvédők használatát. A kiskereskedőknek már most azonnal be kell szüntetniük ezen termékek behozatalát, a megmaradt készleteket pedig legkésőbb az adott dátumig értékesíthetik. Ezt követően már komoly pénzbírságra számíthatnak a tilalmat megszegők.

Ezenfelül a túraszervezőknek újra használható palackokat, ételtartókat és szívószálakat kell biztosítaniuk a turistának.

Mindez nem öncélú tiltás: elsősorban az érzékeny korallzátonyok védelmét szolgálja.

A már említett két anyag például kimossa a tápanyagokat a korallok elől, kifehéríti őket és csökkenti az ellenállóképességüket is. Már egy kis csepp is elegendő belőlük az érzékeny élőlények pusztuláshoz. Az oxibenzone nem csak minden emlősre káros, de felelős a hímivarú halak feminizációjáért, a reproduktív betegségekért és az embrionális deformitásért is.

A becslések szerint 14,000 tonna fényvédőkrém mosódik a vízbe a fürdőzők bőréről és kerül a korallzátonyokra minden évben, ami jól jelzi azt, hogy milyen mértékű problémáról van szó.

Szerencsére egyre több olyan krém létezik, amely fizikai szűrőt használ, például cink-oxidot vagy titánium-dioxidot, így nem mondhatni, hogy nincs lehetőség a toxikus szerek kiváltására.

Egyes kutatások kimutatták, hogy a műanyag hulladék is pusztítja a korallzátonyokat, mivel blokkolja az oxigénáramlást és a mikroorganizmusok fényellátottságát, vektorként terjesztheti a fertőzéseket és megsérti a korallok felszínét.

Palau intézkedése jó példa arra, hogy nem csak eltakarítani kell a szeméthegyeket és csökkenteni a szennyezés által okozott károkat, hanem ideje elébe menni a dolgoknak és élhetőbb, tisztább környezet teremteni-akár tiltások árán is.

Forrás: www.treehugger.com