Panel ablakredőnyből a denevértoronyba: 30 denevért mentettek meg Dunakeszin

Jobb telelőhelyet találtak számukra.

A denevérek téli menedéket keresve néha meglepő helyekre húzódhatnak be: ez történt most is Dunakeszin, ahol egy panelház ablakredőnyében próbáltak maguknak helyet találni. Mintegy 30 példány rőt korai denevér gondolta úgy, hogy elférnek ők ezen a helyen, és átvészelik a telet. A zsúfoltságot jól mutatja, hogy a redőnyt nem is lehetett az állatok sérülésveszélye nélkül mozgatni, és a mentéshez is teljesen szét kellett bontani. A szakemberek ugyanis másképp gondolták, ezért haladéktalanul kimentették a csapatot.

Fotó: Kazi Róbert/www.dunaipoly.hu
Fotó: Kazi Róbert/www.dunaipoly.hu
Fotó: Kazi Róbert/www.dunaipoly.hu

A szerencsés mentés után nem maradt más feladat hátra, mint hogy megfelelő helyet keressenek a seregnyi állatnak. Kapóra jött a Duna-Ipoly Nemzeti Park királyréti oktatóközpontja mellett épült „denevértorony”, ahol a hőszigetelt rekeszekben biztonságosan kitelelhetnek a védett emlősök.

Fotó: www.dunaipoly.hu

Forrás: www.dunaipoly.hu