Sajnos egy fióka elpusztult, 3 kis fekete gólyának drukkolhatunk mostantól

Gemencről jelentjük.

Sára és Tóbiás, a bekamerázott gemenci fekete gólya pár idén 4 tojást rakott. Élő képen, webkamerán keresztül mi is részesei lehetünk egy kicsit a családban zajló eseményeknek. Május 1-én, a fészekkamerák felszerelése óta először lehetett megfigyelni, hogyan bújik elő a tojásból a fióka. Este 18:25-kor Sára éppen felállt a tojásokat forgatni, és úgy tűnik, ő is meglepődött, amikor az egyik tojás héja repedezni kezdett és megjelent az idei első fióka. Május 4-ére teljes lett a csapat, mind a 4 fióka ott tátogott a fészekben.

Sajnos az öröm nem tartott sokáig.

Május 9-én a hajnali felvételeken látszott, hogy a legkisebb fióka erősen legyengült, a délelőtt folyamán el is pusztult. Erősebb testvérei között esélye sem volt  élelemhez jutni az etetések alkalmával.

Drukkoljuk a 3 életben maradt kis gólyának, hogy rendben felnőjenek, és kirepülhessenek a fészekből!

Forrás és címlapkép: gemenczrt.hu