Szent Iván-éj: mit ünneplünk az év legvarázslatosabb éjszakáján?

A fény győz a sötétség felett.

Ha máshonnan nem, Shakespeare művéből biztosan ismerjük a Szent Iván-éj köré kapcsolódó varázslatokat, misztikumot. Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik Magyarországon.

Teljes a zűrzavar az eredetével kapcsolatban, egyszerre tartják pogány és keresztény ünnepnek.

Az biztos, hogy ilyenkor győz a fény az éjszaka felett, mindössze 3 nappal követi a nyári napfordulót az északi féltekén. Az év legrövidebb éjszakája, a világosság és a sötétség harca különös varázslatot ad ennek a napnak. A pogányok a világosság győzelmét, a keresztények pedig – erre a szokásra ráhúzva saját ünnepüket – Keresztelő János születésnapját ünnepelték.

A pogány világban nagy jelentősége volt ennek az ünnepnek, a nyárközépi tűzgyújtás a megtisztulást, az újjászületést, a Nap diadalát jelképezte. Ehhez a naphoz, a tűzhöz kapcsolódó népszokások voltak például, hogy éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak, égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a jövendő bő termés reményében vagy lángoló kereket gurítottak alá a dombokon.

A 18. században élt Bod Péter református lelkész feljegyzése alapján tudjuk, hogy ezen a napon a szemetet, csontot égettek, hogy a kígyókat elűzzék, valamint égő üszkökkel kerülték a határokat, megáldva a föld termését, és kereket is forgattak, amely a napot jelképezte.

A tűzugrás ősi termékenységi rítus, amelyet több helyen ma is felelevenítenek.

A tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni, hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa. A tűz ugyanis a pogányság és a kereszténység értelmezésében is összefügg a megtisztulással. A pogányság idejében viszont a megtisztulás a termékenység egyik előfeltétele volt. A jó gabonaterméstől a nők termékenységéig sok mindenre kihatott ez a szemlélet.

Hazánkban több hagyomány is kapcsolódott Szent Iván tüzéhez.

Így a mátkálás, komázás Baranya, Tolna és Somogy területén volt ismert. Husztót faluban a lányokat legények vitték át a Szent János tüzén, miközben mondták: “Mátka, mátka, mátkázunk. Még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk.” Kezükben volt a mátkafa is: hosszabb botra tűzött cseresznyeág.

Vázsnok hagyománya szerint a tűzugrás közben hasonlóan mondogatták: “Mátka, mátka, mátkázzunk, még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk. Egymás apját, egymás anyját meg ne szidogassuk.” Lányok lánnyal, legények legénnyel mátkáztak.

A Szent Iván napi tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek is fűződtek.

Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen és elősegíti a jó termést. A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Például Menyhén, Gímesen (Nyitra vármegye) virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Tardoskedden (Nyitra vármegye) a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán (Pozsony vármegye) vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát “mellfájás” ellen. Almágyon (Gömör-Kishont vármegye) tűzugrálás közben ezt kiáltották: “Kezem, lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjék.”

Északon, Skandináviában, Finnországban, a Baltikumban, ahol az időjárási viszonyok miatt a nyár kezdetéhez is erősebben kapcsolódik június 24., sokkal élőbbek a Szent Iván-éji kultuszok hatalmas tüzekkel, máglyákkal.

Forrás: hirmagazin.sulinet.hu