Avar-művészet.

Valószínűleg nem az az első gondolatod, amikor össze kell gereblyézned a lehullott faleveleket, hogy milyen lenyűgöző szobrokat lehetne belőle építeni. Egy csapat igen kreatív kínai hallgató viszont pont erre gondolt, és nagy lelkesedéssel vetette bele magát a levélkreációk készítésébe. A Hangzhou-ban található Kínai Művészeti Akadémia diákjai elképesztő műveket alkottak, köztük egy 6,5 méter magas sétáló embert.

Az ötlet egyébként egy évvel korábbról (2014-ből) származik, amikor 3 másodéves egy 3 méteres piramist alkotott levelekből.  Az volt a céljuk, hogy a természet egyszerű szépségére felhívják a figyelmet. 2015-ben már ezt a hagyományt folytatva készültek a különleges alkotások.

A hallgatók egyébként egy egész hetet töltöttek a lehullott falevelek összegyűjtésével. A kiállított műveket egy hónapig csodálhatták meg az érdeklődők.

A legjobban sikerült mű talán a Sétáló ember

Az óriási gombák alá egy egész turistacsoport is beférne

A hatalmas hangosbeszélő a gyerekek kedvence volt

Egy évvel korábban másodéves diákok ötlete volt először, hogy levelekből piramist építsenek

Forrás: www.dailymail.co.uk