A magyar határ melletti régió számtalan kalanddal vár.

A Muravidék Szlovénia legészakibb régiója, amely 1920 előtt a történelmi Magyar Királyság részét képezte. A régiónak a magyar határral szomszédos településein, elsősorban Lendván és környékén ma is jelentős (kb. 7-8 %) magyar kisebbség él, akiket muravidéki magyaroknak neveznek. Nyugaton és délen a Mura-folyó, keleten és északon pedig az államhatár keretezi ezt a területet.

A Muravidéken a szlovén nyelv legérdekesebb dialektusát beszélik, amelynek azonban akkora az önállósága, hogy sokan külön szlovén nyelvi normának tekintik. Az új elnevezések muravidéki nyelv-nek is nevezik, de hagyományosan magyarul vend nyelv a neve.

A vidék kirándulásra csábít, kitűnő természeti adottságokkal rendelkezik, változó méretű dombok szabdalják, erdők tarkítják, a széles Mura folyó és mocsarai gazdagítják.

Energiákkal körbevéve: a Bakonaki-tó

A Goricko Natúrparkban lévő Bakonaki-tó környékén érdemes egy sétát tennünk. Annál is inkább, mert itt nemrégiben 26 energiapontot fedeztek fel, melyek a Vid-kápolna mellett fakadó gyógyforrással együtt vonzzák a csodákban hívő turistákat. A tó körül bringautak várják a kerekezőket, az erdőben pedig turistautak tekeregnek.

Fotó: Feri/Wikimedia Commons

Régóta úgy tartják, hogy ez a vidék pozitív, gyógyító energiákkal, erős földsugárzással rendelkezik. A helyiek szerint korábban a tó helyén szántóföld volt, amit titokzatos szerzetesek műveltek, akik az erdőben éltek. A Bakonaki-patakból később duzzasztották fel a tavat, amelyben a mendemondák szerint zöld ruhás, zöld hajú vízi tündérek élnek. Az energiasugárzás epicentruma a Szent Vid forrás, itt áll a kápolna is. A pontok között sétálni különleges élmény, állítólag felüdülést hoz, és úgy tartják, hogy maga a víz is fantasztikus energiákkal rendelkezik, gyógyító hatása bír látás-, és hallásproblémák esetén, de emésztőszervi-, idegi-, illetve bőrrendellenességek enyhítésében is segít.

Fotó: szallasorsegben.hu

Orchideák bűvöletében: Dobronak

Egyre többen tudják, hogy Közép-Európa legnagyobb orchideatermesztő vállalkozása, az Ocean Orchids alig 5 percre van a magyar határtól. Mintegy négyhektáros üvegházban több, mint 2 millió orchideát nevelnek évente. Az üvegházakat geotermikus energiával, saját termálkúttal fűtik. Az üzem mellett lenyűgöző látogatóközpont, „igazi dzsungel” várja a virágok szerelmeseit.

Várak és templomok vidéke

A vidéken szép templomokat, megkapó várakat találhatunk jártunkban-keltünkben. Lendván mindenképpen érdemes felkeresni a fehér, L alakú várkastélyt, amely jelenleg múzeumként, illetve galériaként működik. Több templom, kápolna csábít sétálásra a városban, ha pedig inkább pihennénk, akkor Lendva termál fürdőjébe menjünk, amely népszerű gyógyító hely. A különös nevű Jeruzalem a keresztes lovagoktól kapta a nevét, mert annyira megtetszett nekik a hely szépsége, hogy azt mondták, hogy ez az igazi Jeruzsálem. Razkrizje településen a Nepomuki Szent János-plébániatemplom zarándokhely is. Velika Nedelja XIII. századi várkastélyát a Német Lovagrend építette.

Fotó: www.origo.hu