Kulisszatitkok, politikamentesen.

Mostanra pontosan tudjuk, ki lesz az, aki a Fehér Házba költözik. De vajon tudjuk, hogy erre milyen szabályok érvényesek? Meg fogunk lepődni némelyiken!

1. A beiktatás napján (január 20-án) pontban délben lépheti át a küszöböt az új elnök. Egy perccel sem rendezkedhet be hamarabb, úgyhogy addig minden ügyet egy külső helyszínen szerveznek, irányítanak, bonyolítanak.

Beköltözés a Fehér Házba

2. A beköltözésre 12 óra áll rendelkezésre. Aki már költözött, az sejti, milyen elképesztő szervezést igényel, hogy a rendelkezésre álló 12 óra alatt kifessenek, mindent kitakarítsanak és beköltöztessék az új elnököt. Éjfélre rendnek kell lennie, a személyes dekorálások majd a költözés után következhetnek.

Beköltözés a Fehér Házba

3. Az elnöki család a felelős a saját holmijáért. Bizony! Ők maguk gondoskodnak arról, hogy a dolgaik is beköltözzenek, és annak idején Obama maga kellett, hogy fizesse azt is, hogy a tárgyai Chicagóból a fővárosba érkezzenek.

Beköltözés a Fehér Házba

4. Eközben az elnök és családja egész nap a beiktatási ceremónián és az azt követő bálon tartózkodik. A kötelezettségek már az első napon helyet kapnak a naptárban.

Beköltözés a Fehér Házba

5. Az ovális szobát mindenki ízlése szerint dekorálhatja. Akár a bútorokat is lecserélheti, de szabad kezet kap a falon lévő képek és a könyvek körül is.

Beköltözés a Fehér Házba

6. Kb. 500 alkalmazott jön az új elnökkel, hiszen mindenki a saját „embereit” hozza.

Beköltözés a Fehér Házba

7. Az elnök első dolga megtervezni a saját temetését. Elég bizarrul hangzik, de így van: a beiktatást követő első héten meg kell terveznie a ceremóniát, arra az esetre, ha az elnöksége alatt elhalálozna.

Beköltözés a Fehér Házba

8. Új séf is kerül a konyhára. Nem kevésbé lényeges, hogy az elnök kiválassza a számára szimpatikus szakácsot, aki úgy fog főzni a Fehér Házban, ahogyan az államfő szeretné.

Beköltözés a Fehér Házba

9. Megérkezik az új, különleges védelemmel ellátott elnöki limuzin is. Még jó hogy, nem gondoljuk, hogy gyalog fog az elnök járni, ugye?

Beköltözés a Fehér Házba

10. Frissítik a kabinetszoba mellett található elnöki fényképgalériát is. Természetesen kikerülnek az új elnök első fényképei is a falra.

Beköltözés a Fehér Házba

Fotók: Getty Images