Búvárfelszerelésben várakozott minden éjjel.

Azt eddig is sejtettük, hogy aki fotósnak megy, annak szüksége van némi türelemre. Tudni kell várnia, csendben, akár órákig. Na de hogy évekig?

A vacsorázó eurázsiai hód képére éveket kellett várni. A Franciaország nyugati részén, a Loire vidékén készült fotó egyáltalán nem egy spontán elkapott pillanatot örökít meg.

Köszönhetően a bundájának és a hódzsírnak (kasztóreum), az eurázsiai hód majdnem a kipusztulás szélére került a vadászatok miatt a 19-dik században. Franciaországban a faj (Castor fiber) – ami európai, eurázsiai és közönséges hód néven is ismert – szinte teljesen eltűnt, mindössze egy 100 egyedből álló állomány maradt meg a Rhone völgyében. A hód védelmére tett intézkedések azután sikerrel jártak, jelenleg 14 ezerre becsülik a hódok számát francia földön. A Loire mentén nagyon fontos szerepet töltenek be az állatok a folyó ökoszisztémájában.

A fotós Louis-Marie Preau ezen a vidéken nőtt fel, boldog gyerekkorát a természet és a vadállatok felfedezésével töltötte. Nem csoda, hogy előszeretettel gyönyörködött a hódokban is. Egy alkalommal a felnőtt egyedet látott, amint egy ágat vitt haza a víz alatt a családjának. Elhatározta, hogy fotón is megörökíti ezt a jelenetet. Négy évébe telt elkapni a pillanatot.

Minden éjjel, búvárruhában és súlyokkal nehezítve várakozott a víz alatt, a folyó fenekén, sokszor 2-3 órát. A kitartásnak meglett az eredménye, a próbálkozást siker koronázta. Az elkészült fotó valóban szenzációs lett!

Fotó: Louis-Marie Preau/bioGraphic

Preau további lenyűgöző képeit megcsodálhatod itt.

Forrás: www.treehugger.com