Illatos fűszerek az orrban.
A pusztító „fekete halál” a történelem során rengeteg áldozatot szedett, elsősorban a középkorban. Az akkori orvosok sajátos védőfelszerelésben próbáltak védekezni a baktérium ellen. Egy autentikus, jól megőrzött maszk például Ingolstadtban, a Német Orvostörténeti Múzeumban tekinthető meg.
A középkori Európában két fő elmélet tartotta magát a betegség terjedésével kapcsolatban: a ’Négy Hangulat teória’, és a ’Miazma elmélet’. Ez a maszk az utóbbira épülő dizájn alapján készült – a teória szerint ugyanis az emberek a „rossz levegőtől” fertőződnek meg.
Ezért aztán hosszú orrok kerültek a viselőre, az ormányba pedig kellemes illatú fűszereket, gyógynövényeket rejtettek, amit aztán meggyújtottak, így tisztítva meg a rossz levegőt.
A szemekre üveglencse került, az orr előtt pedig egy ívelt csőr alakú függelék lógott. A maszkon két kicsi orrlyuk volt. A pestismaszkot viselő orvosok fejére egy széles karimájú bőrkalap került, jelezve az illető foglalkozását. Az orvosok fapálcikákat használtak, ezzel jelölték azokat a területeket, amelyekre fokozottan figyelniük kellett, és így vizsgálták meg a betegeket is, anélkül, hogy megérintették volna őket. Ezzel távolították el a fertőzöttek ruháját, sőt még a pulzusukat is ezzel mérték.
Doktorcsőr Rómából (Paul Fürst metszete)
