Távol mindentől.

Van, aki szerint az első épület a Holdon egy templom lesz. Talán nem is lenne nagy kihívás, hiszen az emberiség már a legzordabb körülmények között: sivatagban, hómezőn, kietlen köves területeken, párás esőerdőben is emelt szentélyeket.

Amikor az 1914-17 között zajló Shackleton birodalmi transz-antarktiszi expedíció az Antarktiszra érkezett, a csapat tagjai között egy anglikán pap is rejlett, bizonyos Arnold Spencer-Smith. Ő volt az, aki egy kis kápolnát alakított ki az egyik épületben. Egy oltárt is emelt kereszttel és gyertyatartóval és a naplójának tanúsága szerint gyóntatott is a fülkében.

Az 1950-es évek óta több templom is épült a távoli kontinensen. A hosszabb-rövidebb tartózkodások extrém stresszt jelentenek az itt dolgozó kutatók számára: gyakran hónapokig élnek távol a családjuktól, összezárva, nehéz körülmények között.

Napjainkban 8 templomot találunk az Antarktiszon.

A Havas Kápolnát 1956-ban emelték az USA területén. A templom számos protestáns és katolikus istentiszteletnek ad otthont, de más rendezvénykere is használják. Az eredeti épület 1978-ban leégett, de 1989-ben újjáépítették.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

? Michelle Renee (@pursuingseven) által megosztott bejegyzés

A Havas Miasszonyunk Kápolna egy jégbe vájt katolikus templom, ez a vallásgyakorlás legdélebbi pontja az egész világon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Matt Stropnik (@mattstropnik) által megosztott bejegyzés

Az Assisi Szent Ferencről elnevezett kápolna argentin területen fekszik. Az 1976-ban emelt épület volt az Antarktisz első katolikus kápolnája és ez a templom adott először teret házasságkötésnek, keresztelőnek a távoli kontinensen: itt tartották keresztvíz alá azt az Emilio Palmát, aki az első, hivatalosan is az Antarktiszon született ember.

A Szent Iván Kápolna bolgár területen található és ez volt az első keleti ortodox istentiszteleti hely az Antarktiszon.

Forrás: www.amusingplanet.com

A kiemelt kép illusztráció.