Irány a zöld, és vidd az ültető lapátot is magaddal!

Fantasztikus hír a hobbikertészeknek: egy új tanulmány kimutatta, hogy azok az hölgyek, akik a változókorban sok időt töltenek kertészkedéssel, kisebb eséllyel betegszenek meg mellrákban. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a rendszeres kerti aktivitás akár 13%-kal csökkenti a daganatos betegség kifejlődésének esélyét.

Az átfogó tanulmány – amely ebben az évtizedben a legnagyobb volt ezen a területen — a különböző testmozgások, diéták és az alkohol hatását vizsgálta a mellrák kialakulására, ami az egyik leggyakoribb daganatfajta a nőknél.

Az életmódbeli tényezők hatását vizsgálva, és a kapott eredményeket elemezve a szakértők arra jutottak, hogy évente több ezer eset megelőzhető lenne, ha a nők legalább napi 30 perc testmozgást végeznének.

Az intenzív testmozgások, mint például a futás, hozzák a legnagyobb eredményeket a menopauza előtt – azok, akik naponta hódolnak ezeknek, 17%-kal kisebb eséllyel betegszenek meg mellrákban, a kevésbé aktív életet élőkhöz viszonyítva. Azonban a menopauzán túljutottak számára már nem érvényesült a futásnak ez a fajta „védőhatása”.

Ellenben a kevésbé megerőltető fizikai aktivitás, így például a kertészkedés vagy a séta bizonyult a legjobbnak, a legtöbb előnnyel bírónak a menopauza időszakán túl lévő lévő nők számára, 13%-kal csökkentve a daganat kialakulásának esélyét.

Forrás: HouseBeautiful