Versengő fák.

Japánban létezik egy erdő, ahol koncentrikus körökben nőnek a fák, de ennek semmi köze nincs a földönkívüliekhez, természetfeletti erőkhöz. A különös geometriai alakzatok ugyanis egy kísérlet eredményeként jöttek létre

1973-ban kezdtek neki a tudósok az erdőben egy projektnek, a céljuk az volt, hogy minél többet megtudjanak a fák helyigényéről, és arról, hogy miként hat a növekedésükre a rendelkezésünkre álló terület nagysága.

Kör alakban ültették a japánciprusokat a Nichinan városának közelében található erdőben. A minta közepét egy kisebb belső kör foglalta el, majd egyre nagyobb sugarú körök vették azt körbe, 10 gyűrűt alkotva.

Fotó: FNN

A képeken láthatjuk, hogy az elképzelés tökéletesen megvalósult. A legkevésbé sűrű külső körben nagyobbra tudtak nőni a fák, ahogy viszont a sűrűség növekedett a kör középpontja felé, úgy lettek egyre kisebbek a növények.

Fotó: Google Earth

Tulajdonképpen nincs ebben semmi meglepő. Minél nagyobb hely áll a fa rendelkezésére, annál kevesebbet kell versengenie a tápanyagért, vízért, napfényért, így annál nagyobbra tud nőni.

A Japán Mezőgazdasági Minisztérium dokumentumai szerint a végső magasságkülönbség a legalacsonyabb fák és a külső körben lévő legmagasabb fák között több mint 5 méter volt.

Hamarosan véget ér a kísérlet. Az egyedülálló látvány azonban velünk marad, biztosan sok képen láthatjuk még ezt a gyönyörű formációt.

Forrás: flopmee.com