Gombóc Artúr ajánlásával.

Ha történetesen éppen a Fülöp-szigetekre terveznéd a vakációdat, a Bohol szigetet semmiképpen sem hagyd ki az útitervből! A lenyűgöző tájban emelkedő halmok nem mindennapi látványa megér egy kirándulást.

A leginkább négercsókra emlékeztető hegyek a formájuk (és színük) alapján a Csokidomb elnevezést kapták, ezek a buckák mélybarnák a száraz évszakban, és zöldre váltanak a nedvesebb időjárás mellett. Pontos számuk egyébként nem ismert, 1268-tól 1776-ig mindenféle számot nyilvántartanak. Egy kilátópontból szemlélve úgy tűnik, a számuk végtelen, még a látóhatáron túl is sorakoznak a pöttyök.

Néhány geológus úgy véli, hogy ezek a dombocskák maradék tengeri mészkő lerakódások, abból az időszakból, amikor kisebb vízfelületek (tavacskák, folyók) léteztek a tengerszint felett. Az idők folyamán az esők és a természetes vizek erodálták a talajt, dimbes-dombos területet hagyva maguk mögött.

Természetesen léteznek mindenféle –messze nem tudományos – elméletek, mendemondák is a buckák keletkezéséről.  Az egyik legenda szerint két harcoló óriás sziklákat dobált egymás felé, amíg nem sikerült civilizált módon megoldaniuk a problémáikat. Egy másik elképzelés pedig arról regél, hogy egy hatalmas behemót a szeretett nő halála után könnyeivel sírta tele a földet, ezekből a könnycseppekből lettek a dombok.

Ezeket a dombokat egyébként nem lehet megmászni (természetesen védelem alatt állnak), így be kell érnünk azzal a páratlan, hipnotizáló látvánnyal, ami elénk tárul a hivatalos kilátópontról.

Forrás: HouseBeautiful