A ragadozó süllő lett az év hala 2020-ban

A tányéron is kedvelt.

A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett közönségszavazáson dőlt el, hogy mely hal viselheti 2020-ban az ’Év hala’ címet: 14642 vokssal a süllő lett az első, mögötte a csuka és a fokozottan védett német bucó végzett.

A süllő (Sander lucioperca) valódi halevő ragadozó, fő tápláléka a küsz.

A horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, de a gasztronómiában is kedvelt szálkamentes, finom, minőségi húsa miatt.

A nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított hal oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik. Hazánkban viszonylag széles körben elterjedt. A víz oldott oxigéntartalmára érzékeny, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a jobb oxigénviszonyokkal rendelkező, nagyobb tavakban fordul elő.

Forrás: haltanitarsasag.hu