Avagy a ragadozók még a folyók kanyargását is befolyásolják.

Pontosan tudjuk, hogy a természetben minden láncszemre, minden építőkockára szükség van: együtt adják ki az egészet. Ennek ékes példája az a lenyűgöző történet, amely az elmúlt évtizedekben játszódott le a Yellowstone Nemzeti Parkban.

Ezen a területen már 70 éve nem éltek farkasok, amikor 1995-ben 14 példányt betelepítettek a szakemberek. Mivel a ragadozók hiányában a szarvasok háborítatlanul garázdálkodtak és legeltek, a területek nagy részén hiányzott a fű, nem voltak nagy erdők, bokros területek.

Amikor a farkasok megérkeztek, és kezelésbe vették a szarvasokat, lassacskán minden megváltozott. A farkasok ugyanis befolyásolták az agancsosok viselkedését, akik már nem mertek a völgyek, szurdokok közelébe menni, ahol könnyebben zsákmánnyá válhattak volna. Ezeken a részeken pedig szépen lassan újra kizöldült minden. Ötször nagyobbra nőttek a fák, hangulatos kis erdők keletkeztek, amelyekbe visszatértek a madarak. Újra megjelentek a hódok, a fákból várat építve, más fajoknak életteret készítve, és velük jöttek a halak, a kétéltűek. Évek, évtizedek alatt teljesen megváltozott a park képe. Újra benépesült állatokkal, helyet találtak maguknak a borzok, a keselyűk, a rókák és a medvék is.

A növényzet jobban megtartotta a folyópartokat, azok nem omlottak be olyan könnyedén, ezért a folyók is szelídebbé, csendesebbé váltak. Már nem kanyarogtak olyan vadul, mint korábban, amikor sivárabb volt a partjuk.

A farkasok érkezésével minden megváltozott. Mert a természetben minden láncszemre szükség van.

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA

Yellowstone Nemzeti Park, USA