A világ legmagányosabb helye egy világítótorony, ahol a madár se jár

Vihar és jég.

A világítótornyokban dolgozó őrök élete mindig magányos, de azoké, akik valamikor a Stannard Rock Light épületében teljesítettek szolgálatot, minden képzeletet felülmúl.

A Felső-tó (a Nagy-tavak egyike) északi részén található épülethez legközelebb egy 40 km-re lévő sziget esik, így vélhetően ez a torony az, amelyik a legmesszebb helyezkedik el a szárazföldtől az egész világon.

Fotó: Lt. Kristopher Thornburg/Wikimedia Commons

A sziklatömböt, amin ma a világítótorony áll, 1835-ben fedezte fel Charles C. Stannard kapitány. Felismerte a veszélyt, amit ez a sekély víz alatti, jóformán láthatatlan kőtömb rejtett.

Ahogy a vízi forgalom sűrűsödött, úgy nőtt a lehetséges veszély is.

A hatóságok úgy döntöttek, hogy szükség van egy, a navigációt segítő jelzésre, de bizonytalannak tűnt, hogy bármilyen szerkezet képes lesz-e tartósan működni a tenger szeszélyeinek kitett, nem túl nagy szikladarabon. 1868-ban egy ideiglenes jeladót építettek, hogy teszteljék a szikla stabilitását. Miután ez a kőből és vasból készült építmény túlélt néhány évet a viharok és jegesedés mellett, a mérnökök úgy döntöttek, hogy akár egy világítótorony is épülhet a tömbre.

Fotó: Neil Harri

A torony építése sok nehézséggel járt, és mintegy 5 évig tartott. Minden tavasszal visszatértek a munkások, hogy folytassák ott, ahol az előző télen abbahagyták – a hó és jég idején lehetetlen volt dolgozni. 1882-ben készült el és állt munkába a torony. A hétszintes épületben konyha, hálóhelyiségek és olvasószoba is helyet kapott.

El lehet képzelni, hogy milyen magányos és viharos volt itt az őrök élete.

Nem lehetett velük a családjuk, párjuk, volt, hogy napokig nem szóltak egymáshoz. Az őröket 3 hetente cserélték. Egyetlen férfi tudott csak 99 egymást követő napot itt tölteni. Volt, aki annyira megzavarodott, hogy kényszerzubbonyban kellett kimenekíteni.

Az őrök a hajózási szezon végén hazamentek, decembertől márciusig üres volt a világítótorony. Amikor visszatértek, az épületet masszív jégpáncél borította. A bejáratot csak úgy tudták megközelíteni, hogy kalapácsokkal és csákánnyal utat törtek. Az egyik évben annyira áthatolhatatlanul vastag volt a jégréteg, hogy egészen júliusig nem tudtak bejutni a világítótoronyba.

Nyaranta erős viharok és óriási hullámok tépázták a helyet.

Akkora lökések érték a tornyot, hogy ha az alsó szintekre kellett az őröknek lemenniük, kötelekkel erősítették magukat a falhoz, nehogy elsodorja őket egy-egy hullám.

Az első igazi tragédia 1961. június 18-án éjjel következett be, amikor berobbant egy üzemanyagtartály. Egy ember meghalt, másik három sérült gyors kimentésben reménykedett. Azonban két napig tartott, mire a járőröző hajók észlelték, hogy valami nincs rendben, mivel a rádiókapcsolat sem működött. Végül sikerült az őröket kimenekíteni.

Fotó: Marinas.com

A következő évben automatizálták a világítótorony működését. Ma már zárva van a turisták elől, csak hajóról vagy repülőről lehet megtekinteni.

Forrás: www.amusingplanet.com