Egyedülálló zöld oázis.

A világ legnagyobb botanikus kertje, ezernyi állat és növényfajjal – hol máshol is épülhetne, mint … a sivatag közepén? Merész ötletnek tűnik, pedig így van, az Arab-félszigeten található országban, Ománban készül megvalósulni egy építészeti projekt álma.

Az Ománi Botanikus Kert több mint 400 hektáron terül majd el, az Al Hajar hegység lábánál. Elkészülte után ez a zöld oázis lesz a világ legnagyobb botanikus kertje.

A kert célja, hogy Omán sokszínű élővilágát is bemutassa, ezért az ország 8 jellegzetes élőhelye is megtalálható lesz majd (a sivatag mellett például a hegyvidék, és a száraz völgyek élővilága is), mintegy 1200 őshonos növénnyel, amelyek közül 76 faj kizárólag ebben a sivatagos országban él.

Az építésnél, a dizájn kialakításánál figyelembe veszik majd az arab ország egyedülálló tájképét (amit ma látunk, az egy valaha létezett tenger feneke, amely a tektonikus mozgások következtében kb. 100 méterrel a tengerszint fölé emelkedett). Nem hagyják figyelmen kívül az egyéb természeti jellegzetességeket sem, így például a nap helyzetét, az időjárást, annak érdekében, hogy a természetes fényellátottságot és a hőmérsékletet optimalizálják. A botanikus kert környezetbarát lesz, minden vizet hasznosítanak majd, semmi nem fog kárba veszni. Komoly erőfeszítéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy megszerezzék a legzöldebb úti cél minősítést.

A kert tetején egy látogatóközpont fogadja majd az érdeklődőket, itt oktató és kutatóhelyek is működnek majd.

Még nem tudni, hogy a nagyszabású projekt várhatóan mikor nyitja meg kapuit az nagyközönség előtt, de a munkálatok hamarosan megkezdődnek. Már alig várjuk!

Forrás: www.cntraveler.com, képek: Arup/Grimshaw