A jövő generáció tölgyfái.

Az Újszülöttek Erdeje program egyszerre szolgálja a jövő generációk egészséges környezetének megteremtését és az ország klímasemlegességi céljainak elérését. A vállalás során 2020 őszétől, tíz éven keresztül, minden évben, országosan mintegy 150 hektár új erdő ültetésére fog sor kerülni az állami erdőgazdaságok részvételével. Így minden megyében létrejön az „Újszülöttek erdeje”, ahol az új facsemeték számát a Központ Statisztikai Hivatal által közzétett születési adatok határozzák meg: legalább 10-10 facsemetét ültetnek az országban születendő gyermekek után.

Az elmúlt hónapokban a Pilisi Parkerdő a program keretében közel 26 hektár erdőtelepítés kivitelezési munkáit végezte el Budajenő, Nagykovácsi, Visegrád, Ráckeve, Pomáz, Pécel és Galgamácsa térségében. Pest megyében ugyanis 2018-ban több mint 27 ezer újszülött látta meg a napvilágot.

Elsősorban kocsányos és kocsánytalan-tölgyet, valamint csertölgyet ültettek, de a változatos erdőkép, a biológiai diverzitás érdekében egyéb fafajokkal – például vadgyümölccsel, juharral, kőrissel – elegyítették az állományt.

Forrás: parkerdo.hu