Amák: Japán tradicionális halászai, akik alábuknak a tengeri kincsekért

A tenger asszonyai.

Valamikor az ősidőkben, amikor még nem léteztek üzletek, az élelemszerzés egyetlen módja az volt, ha magunk végeztük: vadászattal, gyűjtögetéssel, halászattal. Utóbbival lehetett hozzájutni a tenger fenekén fekvő szivacsokhoz, gyöngyökhöz is. Nagy levegővel nekirugaszkodva, szabad merüléssel a legügyesebb búvárok fel tudták hozni a mélyben rejlő kincseket.

A mai modern felszerelések már feleslegessé teszik ezt az életveszélyes mutatványt. Manapság a szabadmerülés már sport, ahol a versenyzők az ügyességüket, kitartásukat mérhetik össze. Azonban még ma is léteznek olyan kultúrák a nagyvilágban, ahol életben maradtak ezek a tradicionális módszerek.

Az ama azt jelenti: a tenger asszonyai.

Az amák japán szabadmerülő nők, akik hínárokat, kagylókat, tengeri sünöket, gyöngyöket, abalone kagylókat gyűjtenek a tengerből, majd a piacon értékesítik azokat. Semmi mást nem viselnek, csak egy ágyékkötőt. Ezek a nők nem ismerik a félelmet, a hideg vízben a lélegzetüket akár 60 másodpercig is visszatartva merülnek le 12 méteres mélységbe.

A történelmi feljegyzések szerint a tradíció legalább 2000 évre nyúlik vissza.

A Heian-kor idején (794-1185) az amák még tenger gyümölcseiért buktak alá, és megtiszteltetésnek vették a feladatot, hogy afrodiziákumként használt abalone kagylót hozzanak fel az uralkodók és a szentélyek részére. A nők előnyt élveztek, mert testük extra réteg zsírt tartalmazott, amely segített a hideg vízben történő hőszigetelésben.

 

Fotó: Stefan Lins/Flickr

Abalone kagyló
Fotó: Iwase Yoshiyuki

Fotó: Eishin Osaki
Fotó: Fosco Maraini

Hagyományosan az amák csak egy ágyékkötőt (fundoshi) viseltek, hogy könnyebben mozogjanak a vízben, és egy kendőt (tenugi), amely a hajukat fedte. Derekuk köré egy kötelet kötöttek, ezzel rögzítették magukat a csónakhoz. Amikor végeztek, megrántották a kötelet, jelezve a többieknek, hogy szeretnének felmenni a felszínre.

A tradíció még most is él Japán néhány partszakaszán, de a búvárok ma már fehér pamut ruhát viselnek. Sőt, olyanok is akadnak, akik modern felszerelésekkel dolgoznak, fekete búvárruhában, békatalpakkal.

Az amák váltott műszakban dolgoznak, összesen 2 órát töltenek egy nap a víz alatt. A műszakok között a parton napoznak vagy tűz mellett melegednek. A helyi szabályozások miatt naponta 4 óránál többet nem dolgozhatnak, de a múltban akár napi 6-8 órát is a vízben tölthettek.

Fotó: Fosco Maraini

Fotó: Horace Bristol/CORBIS
Fotó: Iwase Yoshiyuki

A meztelen merülés, a fagyos hőmérséklet, a nyomással szemben történő lélegzetvisszatartás fizikailag annyira kimerítő, hogy sokan több kg-ot fogynak egy-egy szezon idején. Azonban nem ritka, hogy a nők 70-en, sőt akár 80-on túl is folytatják a mesterségüket.

Azok a lányok, akik ama családban születnek, már néhány évesen megkezdik az edzést a munkára. A tudnivalókat, készségeket az anyjuktól és a család idősebb nőtagjaitól sajátítják el. 14 éves korukra már készen állnak a merülésre.

Fotó: Fg2/Wikimedia Commons

Valamikor több ezer ama dolgozott Japánban, napjainkban azonban rohamosan csökken a számuk, mivel a fiatalabb nemzedékek elkerülik az anyáik mesterségét. Egy 2010-es felmérés szerint mára csak kb. 2000 ama búvár maradt a szigetországban. Legtöbbjük a Mie prefektúrában, Toba és Shima városok környékén él.

Forrás: www.amusingplanet.com